Rákkeltő anyagot szállítanak engedéllyel

Vágólapra másolva!
Jövő év június végéig bármelyik nap megérkezhet Magyarországra az a veszélyes hulladék, amit Jugoszláviából Svájcba és Németországba szállítanak- ugyanis addig szól a belépési engedélye. A szállítmány több száz tonnányi rákkeltő anyagot is tartalmaz, azonban szállításához nincs szükség rendőri kíséretre.
Vágólapra másolva!

A korábbi állításokkal ellentétben nem biztos, hogy ma érkezik Magyarországra a Jugoszláviából Svájcba tartó, veszélyes hulladékot szállító rakomány - tudta meg az [origo] Kaizinger Tibortól, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának határfelügyeleti főosztályának vezetőjétől. A rakomány jövő év június 30-ig bármikor megérkezhet a határra, de a határőrségnél egyelőre nem jelezték érkezését. A kiadott engedély szerint a veszélyes hulladék közúton és vasúton is érkezhet Magyarországra.

A mérsékelten veszélyes árunak számító hulladék egy részét Németországba, egy részét pedig Svájcba szállítják, Hegyeshalmon át. A rakományban több száz tonnányi rákkeltő anyag, penta-clor-bifenilt (pcb) is található, ez azonban csak mérsékelten veszélyes anyagnak minősül, útvonal engedélyre sincs szükség a szállításához. Rendőri kíséretre, illetve a katasztrófavédelem értesítésére szintén nincs szükség az ilyen típusú rakományok szállításánál - mondta Kaizinger Tibor, aki hozzátette: idén körülbelül 40 ezer hasonló minősítésű rakományt léptettek be a határon.

Amint a szállítmány megérkezik a határra, szigorúan átvizsgálják, 37 pontos nemzetközi előírásnak kell megfelelnie - mondta a VPOP határfelügyeleti főosztályának vezetője. A szállított anyagból mintát vesznek, és csak ennek ismeretében adja meg a vámhatóság az áthaladási engedélyt. Emellett a határon található sugárkapu azonnal jelzi a radioaktív sugárzást. Amennyiben sugárzást vagy esetleg szivárgást észlelnek, azonnal értesítik a Környezetvédelmi Főfelügyelőséget, szabálysértési eljárást indítanak, és nem engedik a rakomány továbbszállítását.