Megállapodás hiányában folytatódik a vasutassztrájk <br/>

Vágólapra másolva!
Nem hozott eredményt a szerda estig tartó tárgyalás a MÁV Rt. vezetése és a reprezentatív szakszervezetek között, ezért a sztrájk folytatódik.
Vágólapra másolva!

A távozó szakszervezeti vezetők közül Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke elmondta: szerda délután a kollektív szerződésről tárgyaltak. Főként annak egy vitatott témaköréről, a munkavállalók úgynevezett átvezényléséről. Az álláspontok közeledtek, a kompromisszumos javaslatokat a tárgyalópartnerek csütörtökön délelőtt 10 óráig átgondolják. A tárgyalások akkor folytatódnak.

Az átvezényléseknél a vita arról folyt, hogy a munkaadó kezdeményezésére a munkaidő-beosztás megváltoztatható-e a dolgozó hozzájárulása nélkül. A szakszervezetek elsőként ezt elutasították, majd a megegyezés érdekében arról kezdtek tárgyalni, hogy milyen kivételes esetekben alkalmazható ez a forma. A kivételes esetek köréről javasolt különféle megoldásokat a MÁV Rt. vezetése, illetve a három reprezentatív szakszervezet. Ezeket a kompromisszumos javaslatokat értékelik a tárgyalópartnerek az újabb tárgyalási fordulóig.

Borsik János elmondta: amennyiben ebben a vitatott kérdésben sikerül megegyezni, akkor a foglalkoztatásra vonatkozó egyezségen kívül, a kollektív szerződés is aláírhatóbb formába kerülhet.

(MTI)

Korábban:

(2000. február 9.)