Borsány György szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés Koordinációs Egyeztető Bizottságának elnöke elmondta, hogy a bizottság által elfogadott ütemterv szerint szeptember végéig kerülnek a közgyűlés elé a türelmi zónákra vonatkozó konkrét javaslatok.
Az ajánlatokat július végéig lehet benyújtani, s augusztus végéig javaslat készül a források biztosítására, a felajánlott magánterületek közterületté nyilvánítására. Minderre azért van szükség, mert a közgyűlés márciusban megállapította, hogy a főváros tulajdonában nincs olyan közterület, amely alkalmas lenne türelmi zónának.
A bizottság kedden arról is döntött, hogy önkormányzati és belügyminisztériumi szakértőkkel kibővíti testületét.
(MTI)