Kétszáz embert evakuáltak egy bombariadó miatt Romániában

Vágólapra másolva!
Több mint 200 embert kellett kimenekíteni a romániai Botostán városában egy szórakozóhelyről egy hamis bombariadó miatt.
Vágólapra másolva!

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hajnali kettő körül értesítette egy férfi a rendőrséget arról, hogy 

bombát helyeztek el a szórakozóhelyen.

Más információkat nem közölt a betelefonáló, majd amikor megpróbálták visszahívni a férfit, már nem vette fel a telefont - írja a Maszol.

Több rendőri csapatot a helyszínre küldtek, ahol

 mintegy 200 személyt evakuáltak.

Az ellenőrzés során nem találtak robbanószerkezetet – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy a betelefonáló egy 33 éves helyi férfi volt, akit 4000 lejes (több mint 300 ezer forintos) pénzbírsággal sújtottak.

Hétfőn egy marosvásárhelyi iskolában volt bombaveszély. Szintén hétfőn reggel érkezett a hír, hogy országszerte több magyarországi iskolában is bombariadó volt. Az elmúlt héten pedig Szlovákia szerte volt bombafenyegetettség az iskolákban, a bankokban és több más helyen az országban.