TNS Modus: Jobbak az MSZP esélyei

Vágólapra másolva!
A 35. heti legújabb eredmények szerint (melyek a 2001. augusztus 6-tól szeptember 2-ig megkérdezett 950 fő válaszaira alapulnak) a Fidesz-MDF választási szövetség aláírását közvetlenül megelőző időszakban a szocialisták előnye - a 33. héthez hasonlóan - elérte az 5%-ot, miután a Fidesz egy százalékot veszített, míg a szocialisták ugyanennyit erősödtek a biztos szavazó pártválasztók körében. Ennek eredményeképpen jelenleg az MSZP-re 46% szavazna, míg a fiatal demokratákra 41%.
Vágólapra másolva!

A legújabb politikai játszma előtti állapotok tehát újabb MSZP-erősödést sejtetnek: a 21. héttől jelzett trendszerű szocialista felívelés az időszakos visszaesés után mintha folytatódna (az MSZP választási esélymutatójának időbeli elmozdulása újra a szignifikáns küszöbön van). Mintha a régóta tartó állóháború egy új szakaszába lépett volna: a szocialistáknak kedvezőbbek a poziciói arra, hogy kijussanak ebből a tartós patt-helyzetből. Mindezek mellett is sok hiányzik még ahhoz, hogy a két vezető párt esélymutatói szignifikánsan eltávolodjanak egymástól (immár 40 hete ez egyszer sem történt meg).

A kisebb támogatottságú pártok körében az erőviszonyok árnyalatnyi átrendeződését tapasztalhatjuk a múlt héten közölt adatokhoz képest: a MIÉP változatlanul a "legerősebb kispárt", de négy párt valamelyest leszakadva egy bolyban követi a parlamenti bejutásért vigaszágon vezető MIÉP-et. Változatlanul jelen van a Munkáspárt, gyengült az SZDSZ és nem csökken tovább az MDF és az FKGP szavazótábora - mindezek eredményeképpen mind a négy pártnak 2-2%-a van a biztos szavazó pártválasztók körében.

A pártszimpátia tekintetében valamelyest nőtt az egy héttel korábban közölt adatokhoz képest a MIÉP elfogadottsága, és javult a Fidesz népszerűségi mutatója is az összes felnőtt korú megkérdezett körében. Nem folytatódtak tehát a legutóbb jelzett tendenciák: megállt a szignifikáns csökkenés mindkét párt esetében. Változatlanul a szocialisták a legnépszerűbbek - de előnyük a Fidesz előtt 2 ponttal csökkent a százfokú skálán (miután a fiatal demokraták egy ponttal többet kaptak, míg az MSZP ugyanennyivel kevesebbet legutóbbi adatainkhoz képest).

A kormány lakossági megítélése hetek óta változatlan: a biztos szavazó pártválasztók értékítéletei szerint 41 pont, míg az összes megkérdezett körében 35 pont a százfokú skálán, tehát ugyanannyi, mint egy héttel előbb.

Ajánlat:

TNS Modus