Távozik a postától a biztonsági főnök

Távozik posztjáról Túrós András, a Magyar Posta Rt. biztonsági főigazgatója. A posta vezetése és a biztonsági főnök között azt követően mérgesedett el a viszony, hogy a nyilvánosságra kerületek a Defend Kft. és a posta közötti szerződések.

Közös megegyezéssel távozik a Magyar Posta Rt. eddigi biztonsági főigazgatója, Túrós András - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy azt követően romlott meg a társaság vezetése és Túrós között a viszony, hogy a napvilágra kerültek a Defend és a posta közötti szerződések. A Defend Kft. az elmúlt három évben több állami cég biztonsági feladatait vette át. A cég alapítója, a Fidesz-hez közel állónak mondott Földi László, aki annak idején a nemzetbiztonsági szolgálatnál bogozta a szocialistákat érintő "Nyírfa ügyet".  

A dokumentumok kiszivárogtatása után a posta mintegy félszáz alkalmazottjánál hazugságvizsgáló gépet (poligráfot) vetett be, hogy kiderítse, ki juttathatta el illetékteleneknek a dokumentumokat. Ennek a vizsgálatnak az eredménye nem ismert.

Noha Túrós korábban felajánlotta lemondását, amit Kalmár István a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatója elfogadott, ezt követően lecsillapodtak a felek, és közös megegyezéssel bontottak szerződést. Túrós valószínűleg részben a postánál marad, hiszen elnöki tanácsadóként, segíteni fogja a megkezdett postabiztonsági program megvalósítását.

Túrós András új munkahelye a Magyar Villamos Művek Rt. biztonsági főigazgatójának posztja lesz - olvasható a Népszabadságban.

Korábban:

Eredménytelen volt a poligráf alkalmazása a postánál

Szocialista feljelentés a Defend-Posta kapcsolat miatt