A sikerdíjas szerződés után negyvenötmillió forint bírság és hat- millió forint adópótlék megfizetésére kötelezte tegnap a Legfelsőbb Bíróság Tocsik Mártát. Az ítélet szerint nem fogadható el, hogy a politikai nyomás, a lelki teher és az iratok lefoglalása megakadályozta volna a jogásznőt abban, hogy idejében elkészítse áfabevallását a 90 milliós adótartozásról.

A botrány évében, 1996-ban az állami vagyonkezelőtől kapott sikerdíjak után Tocsik Márta 100 millió forint áfát fizetett be az államkasszába. Ezt azonban - az adóhivatal kimutatása szerint - nem idejében tette meg. Az adóbevallással pedig még inkább elkésett. Az év első felében ugyanis negyedéves bevallási kötelezettsége volt, onnantól pedig havonta kellett volna számot adnia áfabevételeiről.

Tocsik Márta ellen - mint tegnap a Legfelsőbb Bíróságon kiderült - 1996-ban két ellenőrzést rendelt el az APEH. Először, október 7-étől az első két negyedévet vizsgálták meg. Október 21-ével pedig a harmadik negyedév adatainak ellenőrzése következett. Az összességében 90 millió forintos adóhiány után 45 millió forint bírságot és csaknem hatmillió forint adópótlékot állapított meg a hatóság. A jogásznő ezt bíróságon vitatta, a per tegnap zárult le.

A Legfelsőbb Bíróság közigazgatási tanácsa nem fogadta el azt az érvet, hogy a sikerdíj miatt kirobbant botrány és a politikai nyomás megakadályozta volna az adóbevallás elkészítést. Az Országgyűlésen ugyanis - mint utaltak rá - szeptemberben hangzott el az az interpelláció, amely a sikerdíjas szerződéseket az érdeklődés középpontjába állította. Előtte Tocsik Márta zavartalanul folytatta gazdasági ténykedését, amely a 804 millió forint kifizetéséhez vezetett. Nem találtak olyan méltánylást érdemlő okot, ami megalapozhatta volna a bírság és a pótlék mérséklését.

Korábban:

Tocsik-per: Suchman magasnak tartotta a sikerdíjat