Botránysorozat kísérte az új BS építését

Vágólapra másolva!
Amióta tavaly ősszel kiderült, hogy a Budapest Sportarénát építő Bouygues francia cég nem jól építette meg az épület tetejét, így azt vissza kell bontatni és emiatt hónapokkal csúszik az épület átadása, szinte folyamatosak a politikai viták a csarnok körül. Jánosi György sportminiszter szerint a problémák egyik oka, hogy rossz szerződést kötött elődje, Deutsch Tamás a kivitelezőkkel, nincs tisztázva pontosan, mit is lehet követelni a Bouygues-tól. A volt miniszter viszont úgy véli, Jánosi egyszerűen nem tud azonosulni az üggyel, ezért támadja őt folyamatosan. Legkevesebb 26 milliárd forintba és másfél évbe került a Budapest Sportaréna.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOMárcius 13-án ünnepélyesen megnyitják a Budapest Sportarénát. Az épületen még az utolsó pillanatban is folyamatosan dolgoznak, ennek ellenére hétfőn még nem volt egyértelmű, hogy a GYISM átveszi-e a csarnokot, mert továbbra sem javítottak ki minden hibát, kisebb hiányosságai még mindig vannak a BS-nek. Ezt megelőzően már február 24-én megtagadta az épület átvételét a sporttárca, ráadásul decemberben - az eredetileg tervezett átadás előtt - is kiderült: több hónapot csúszik a cég az építkezéssel.

Képek a Sportarénáróljavascript:open_doc('http://origo.hu/adsminisites/arena/index3.html', 500, 400)

A másfél éves építkezést politikai botrányok sorozata kísérte: tavaly év vége óta folyamatosan viták kereszttüzében áll a BS. Jánosi György sportminiszter többször is kijelentette, hogy szerinte szabálytalan és elhibázott az Aréna-szerződés. Ezért azt kérte korábban, az Állami Számvevőszék vizsgálja meg a dokumentumot. Szerinte ugyanis a szerződés aláírásakor még nem voltak kész tervek, így azt sem lehetett tudni, pontosan mi mennyibe kerül. Emellett Világosi Gábor (SZDSZ) hétfői interpellációjában parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgette az ügyben.

Deutsch Tamás volt sportminiszter szerint viszont amikor szerződést kötöttek 2001 agusztusában, már kiadta a zuglói önkormányzat az építési engedélyt, amit csak a tervek alapján tehet meg. A fideszes politikus állítja: több száz oldalnyi terv is melléklete volt a szerződésnek és az építési engedély is.

A szerződéssel kapcsolatos vita legújabb állomása Jánosi múlt heti kijelentése. A miniszter azt közölte, hogy a kétezer oldalas szerződésben egy titkos záradékra bukkantak. E szerint nem lehetne hétezer főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokot építeni a fővárosban 2013-ig. Amennyiben ugyanis épülne ilyen csarnok, annak üresen kéne állnia a titkos szerződés szerint, nem lehetne benne sporteseményeket rendezni.

Deutsch szerint csupán arról van szó, hogy ha épül a fővárosban ilyen méretű csarnok, akkor olyan eseményeket nem lehet benne rendezni, amelyek üzleti konkurenciát jelentenének a BS üzemeltetőjének, de sport- és kulturális eseményeket szabadon rendezhetnének.

Emellett azt is kifogásolta a miniszter, hogy az Aréna nem alkalmas a Deutsch által kötött eredeti szerződések szerinti sportversenyek megrendezésére. Szerinte csak az utólag, tavaly decemberben módosított dokumentumban szerepel az, hogy sporttechnológiai felszereléseket is beszerelnek az épületbe.

Budapest második legnagyobb épülete lesz az új BS/itthon/20010821budapest.html

A fideszes politikus szerint Jánosi egyszerűen nem azonosult az üggyel, ezért támadja őt folyamatosan, ha az építkezést már nem tudta leállíttatni. Szerinte természetes, hogy egy építkezés során felmerülnek problémák. Ezeket a problémákat azonban nem lehet azzal megoldani, ha a nyilvánosság elé teregetik - mondja a fideszes politikus.

A volt miniszter úgy véli, rendkívül szigorú szerződést kötöttek, amely az államnak kedvez. Többek között napi 21 millió forintos kötbért kell fizetnie a Bouygues-nak, ha nem tartják be a határidőt. Emellett a minisztérium engedélye nélkül nem kezdhetnek bele egyetlen részmunkába sem, a részfeladatok elvégzése után pedig csak akkor kaphatnak pénzt, ha a minisztérium ellenőrei megfelelőnek találják a munkát. A csúszások nem a szerződés vagy a minisztérium hibája miatt fordulhattak elő, hanem a Bouygues miatt - mondja Deutsch.

A szerződéssel kapcsolatban a volt miniszter azt mondta: ha valami nem a terveknek megfelelően készült el, egyszerűen nem vette át a minisztérium által megbízott szakértő. Erre még a kormányváltás előtt is többször volt példa. Előfordult, hogy a Bouygues nem akart eleget tenni a kifogásoknak, ilyenkor viszont nem fizették ki az addig elkészült munkát, amíg a vitás ügy le nem zárult.

Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára szerint csak elméletileg működött az, amit Deutsch elmondott. A Bouygues a gyakorlatban többször elmulasztotta átadni a részmunkákat. Így fordulhatott elő az, hogy egyes esetekben csak akkor derült ki az épület egy részéről az, hogy nem az előzetes elképzeléseknek megfelelően épül, amikor a Bouygues már át akarta adni. Ezért több alkalommal visszabontattak falakat, de a tetőt is újra kellett kezdeni.