A villamosközlekedést veszélyeztetik a kábeltolvajok

Vágólapra másolva!
Sorozatos kábellopások veszélyeztetik a 4-6-os villamos közlekedését. Tavasz óta a tolvajok összesen több mint ötvenmillió forint értékben tüntettek el elektromos rézvezetéket a Petőfi híd alatti szakaszról. Áprilisban egyszer már a villamosforgalom is leállt egy fontos kábelszakasz ellopása miatt - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Szabó János, a közúti villamosvasút áramellátó szakszolgálatának vezetője szerint, ha ez így folytatódik, egyszer megbénul a Nagykörút villamosközlekedése. Ugyan a tolvajok évek óta "rájárnak" a BKV vezetékeire, idén különösen elszemtelenedtek. Áprilisban huszonötmillió forintos kárt a cégnek, s ráadásul az úgynevezett plusz-vezetéket kurtították meg két és fél ezer folyóméterrel, ami miatt akkor leállt a villamosforgalom. A rendőrség eredménytelenül nyomozott az ügyben, s csak tanácsot tudtak adni a BKV-nak: őrizze jobban az értékeit - írja a Népszabadság.

A lap szerint a cég azóta gyakrabban ellenőrzi a veszélyeztetett területeken húzódó kábeleket, különösen a Petőfi híd alatti szakaszt. Egy ilyen portyán vették észre október végén, hogy újabb nagy köteg elektromos vezeték tűnt el a híd alól, ezúttal a sínnel párhuzamosan futó, úgynevezett visszavezető kábelből vittek el tizenötmillió forint értékben, ezerötszáz méternyit. Két napja pedig a hídmester jelentette az újabb lopást: hétszáz méter hosszú, negyven centiméter átmérőjű 600 voltos vezetéket tűntettek el - hétmilliós kárt okozva.

A nagyobb lopások több napon keresztül végzik éjszakánként több órás munkával. Még attól sem riadnak meg a kábeltolvajok, hogy mindezt vékony drótköteleken kúszva vagy egy alig több mint fél méter széles acélteknőben állva lehet csak véghezvinni. A magyarázat szerint azért a Petőfi híd most a célpont, mert a többiről már mindent leloptak, amit csak lehetett - írja a Népszabadság.