Eltemették Isépy Tamást

Vágólapra másolva!
Több százan kísérték utolsó útjára Isépy Tamás kereszténydemok-rata politikust, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét Miskolcon, a Szent Anna Egyházközösség temetőjében szombaton. Isépy Tamás két héttel ezelőtt, 80 éves korában halt meg.
Vágólapra másolva!

A ravatalnál az Országgyűlés egyik legcsodálatosabb, legbriliánsabb képességű képviselőjének nevezte a nyolcvanéves korában elhunyt Isépy Tamást, a KDNP alapító tagját, az igazságügyi tárca volt politikai államtitkárát Ódor Ferenc, a Fidesz képviselőcsoportjának tagja, a pártszövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. Kiemelte: a Fidesz szövetséggé alakulásában elévülhetetlen szerepet vállalt magára Isépy Tamás. "Ha csak egy kicsit is tanultunk tőle, akkor már többek lettünk" - mondta.

Az igazságügyi tárca politikai államtitkáraként Isépy nevéhez kötődik az egyházak ingatlan-rendezési törvénye, amelynek köszönhetően egyházi iskolák százai alakulhattak, a különböző felekezetek visszakaphatták ingatlanjaikat.

Isépy Tamás 1924. március 20-án született az akkori Csehszlovákia, a mai Szlovákia területén fekvő Barancson. Az 1990-es és 1994-es országgyűlési választáson a Kereszténydemokrata Néppárt listájáról jutott a parlamentbe. 1990-től 1994-ig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. A KDNP parlamenti frakciójának vezetője 1995-től 1997-ig. 1997 szeptemberében belépett a Fidesz képviselőcsoportjába, még ugyanabban az évben frakcióvezető-helyettesnek választották. Az 1998. évi országgyűlési választáson a Fidesz országos listáján, 2002-ben pedig a Fidesz-MDF közös listáján szerzett mandátumot. 1998 és 2002 között az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke volt.