Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke nyilvános televíziós vitára hívta ki Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság és az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. A miniszterelnök pénteken áll kihívói rendelkezésére, amennyiben a Magyar Televízió biztosítja az élő közvetítést. Az MTV vezetése rövidesen dönt a kérdésről.

"Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt egy nyilvános tv-vitára, beszélgetésre kérjük fel, (...) úgy érezzük, hogy ez egy olyan ügy, amely az ország legszélesebb és legmagasabb szintű nyilvánossága elé tartozik" - mondta Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke Hódmezővásárhelyen szombaton, a Magyarnak maradni című konferencián.

A konferencián, mintegy 150 résztvevő előtt Tőkés László reményét fejezte ki: "nem fogja rangján alulinak tartani Gyurcsány Ferenc, hogy a határon túli magyarság képviselőivel leüljön egy ilyen beszélgetésre".

László Boglár kormányszóvivő a nyilvános tévévita kapcsán az MTI-nek annyit mondott: a miniszterelnök pénteken várja kihívóit, amennyiben a köztelevízió biztosítja az élő közvetítés lehetőségét.

Holub Katalin, az MTV Rt. szóvivője elmondta: a Magyar Televízió elnöke felkérte az MTV választási irodájának vezetőjét, hétfőre hívja össze a választási iroda tagjait, hogy a köztelevízió kialakíthassa álláspontját az elmúlt héten felvetődött javaslatokról. Így Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökének indítványáról a pártelnöki vitával kapcsolatban és Tőkés László, Duray Miklós, valamint Ágoston András javaslatáról.