Bíróság vizsgálja meg az ÉS Orbán elleni bizonyítékait

Vágólapra másolva!
Máig nem kért helyreigazítást Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Élet és Irodalom (ÉS) cikksorozatának állításai miatt, amelyekről pénteken indul eljárás a Fővárosi Bíróságon. Az ÉS-t a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. perelte be, mert a lap azt állította, hogy a cég egyik taggyűlésén Orbán még hivatalban lévő miniszterelnökként állami tulajdonú területek és ingatlanok megszerzésére adott tanácsokat. A cég szerint azonban az ÉS által említett napon nem is tartottak taggyűlést. A tárgyalás érdekessége, hogy eddig az ÉS sem állt elő bizonyítékaival, azok bemutatását egy esetleges bírósági tárgyalásra ígérték.
Vágólapra másolva!

Április 8-án kért helyreigazítást az Élet és Irodalomtól (ÉS) a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. ügyvezetője. A kft. azért fordult hosszú gondolkodás után bírósághoz, mert szerinte az ÉS valótlanul állította korábbi cikkében, hogy a cég 2000. szeptember 6-án, 2001. június 4-én, valamint 2001. december 2-án taggyűlést tartott, ahol Orbán Viktor Fidesz-elnök hivatalban lévő miniszterelnökként állami tulajdonú földek és ingatlanok megszerzésére adott tanácsot felesége üzlettársainak. A cég szerint az említett napokon nem volt taggyűlés, így az ÉS által idézett jegyzőkönyvek sem születhettek meg. A per pénteken kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

"A helyreigazítási kérelmet a szerkesztőség visszautasítja, álláspontját a korábbi közlésekkel kapcsolatban fenntartja" - közölte az ÉS, amely ugyanakkor eddig nem mutatta be bizonyítékait a nyilvánosság előtt, arra hivatkozva, hogy azokat majd bírósági tárgyaláson tárja az illetékesek elé. A helyreigazítási kérelem kapcsán még annyit közöltek: "Sajnálattal állapítjuk meg, hogy bár a riportsorozat mindvégig a kft. tagjainak és a gyűlésen jelen lévő Orbán Viktornak a személyes közreműködését tárja fel, egyikük sem fordult a laphoz, helyettük a kft. ügyvezetője kér a riportok lényegét nem érintő tényre helyreigazítást A kft. mint jogi személy nem azonos a tagokkal mint természetes személyekkel."

A cikksorozatban az ÉS azt állította: birtokában vannak olyan jegyzőkönyvek, melyek szerint Orbán még miniszterelnökként részt vett a Szárhegydűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésein, és tanácsokat adott az állami tulajdonú Tokajhegyalja Rt. birtokainak megszerzésével kapcsolatban felesége üzlettársainak. A lap szerint egyszer az is előfordult, hogy a miniszterelnöki rezidencián tartották a taggyűlést.

Az ÉS azt állította, hogy tervezte, de győzelme esetén csak a 2002-es választások utáni időszakban kívánta megvalósítani a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációját a volt miniszterelnök. A lap szerint ezt Orbán Viktor maga jelentette ki a családi érdekeltségébe tartozó társaság taggyűlésén. Az ÉS szerint Orbán Viktor azt mondta: "Mi közvetlenül nem vehetünk meg semmit a kereskedőháztól, forgácsokat le lehet választani az ésszerű vagyongazdálkodás keretében a kereskedőháztól."

A kft.-ben tulajdonrésze volt Lévai Anikónak, Orbán feleségének, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövetnek és Szász István Attilának, Orbán Viktor barátainak, továbbá Madarász László egykori Postabank-vezetőnek és Duda Attila ügyvédnek. A Szárhegydűlő Kft. összesen mintegy 41 millió forint állami támogatást kapott szőlőtelepítésre az Orbán-kormány alatt. Orbán Viktor ezen a téren önmérsékletre intette családi vállalkozásában lévő barátait - állította az ÉS.

Az ÉS egy másik cikkében a riporter az állítása szerint birtokában lévő, cégbírósághoz be nem adott taggyűlési jegyzőkönyvekből idézett, melyek szerinte összecsengenek a cégbírósághoz beadott - vagyis cégadatok módosításával járó döntésekről szóló - jegyzőkönyvekkel. A cikksorozat szerzője ezenkívül az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy bizonyítékaik meggyőzőek.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mindvégig tagadta, hogy taggyűléseken vett volna részt, hogy törvénytelen támogatást kapott volna a felesége érdekeltségébe tartozó cég, vagy hogy valamilyen módon meg akarta volna szerezni a Tokaj Kereskedőházat. A pártelnök ugyanakkor még nem kért helyreigazítást, és nem indított pert az ügyben. Korábban erről úgy nyilatkozott: őt támadták ugyan meg, de egy cégen keresztül, így a helyes sorrend az, hogy előbb a kft. rendezze a dolgot. "Helyreigazítást kértek, majd - úgy látom - per is lesz ebből, ezt megvárom, és utána a további jogi lépésekről majd dönteni fogok" - mondta. A törvény szerint sajtóhelyreigazítási kérelmet azonban csak a cikk megjelenését követő 30 napon belül lehet benyújtani, így a cikksorozat első darabjaira már nem kérhető helyreigazítás.