Ünneplés helyett utcai harcok Budapesten

Vágólapra másolva!
Kormányellenes tiltakozók épületeket rongáltak meg, kövekkel dobálóztak, autókat borogattak, miközben rendőrök gumi- lövedékekkel, könnygáz gránátokkal lövöldöztek és randalírozókat - vagy azokat, akiket annak véltek - vertek az utcán - röviden ez történt az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján Budapesten. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a hétfői napról, valamint tudósításunkat a részletekről!
Vágólapra másolva!

22:29

A rendőrség elszállított minden fegyvert az V. kerületi kapitányságról, miután ismeretlenek betörték a Kecskeméti utcai épület egyik ablakát - értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A rendőrök feltehetően azért hozták ki az összes fegyvert, nehogy a tüntetők magukhoz vegyék azokat. A kirakati üveg betörése után nem sokkal egy mentő is a helyszínre érkezett.

22:25

Már nem lehet átlátni a Ferenciek terénél épült barikád fölött. A tüntetők téglákat és vasrudakat is szereztek a közeli építkezésről, ezekkel erősítették meg az építményt.

22:23

Az MTV információi szerint a Blaha Lujza téren is komoly összecsapás folyik. Tudósítónk szerint az Astoriánál kettesével engedik át az embereket. A helyszínt már takarítják.

Fotó: Marton Bálint

22:21

Embermagasságú barikádot építettek a tüntetők a közeli építkezésről elhozott faanyagokból a Ferenciek terénél, a 7-es busz megállójánál, szinte teljesen lezárva a Rákóczi utat. A tömeg elkezdte kőtörmelékkel dobálni a rendőröket, valaki egy Molotov-koktélt dobott eléjük.

22:15

"Egy szervezett, párezer fős kisebbség terrorizálja a várost" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televízióban, a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A műsorvezető kérdésére, hogy látták-e a televíziók felvételeit, a kormányfő azt válaszolta, nem szoktak tévét nézni az ülések alatt, mert nem az az elsődleges hírforrásuk. A kabinet ülésén az országos rendőr-főkapitány tájékoztatta a kormánytagokat a kialakult és a várható helyzetről.

Gyurcsány szerint nem merült fel olyan információ, amely túlmutatna a rendőrség hatáskörén. Arra, a Fidesz által is feltett kérdésre, hogy ki adott utasítást a rendőri fellépésre, a miniszterelnök azt válaszolta, nem kellett utasítani a rndőröket, mert a törvény előírja, mikor jogosultak és kötelesek beavatkozni.

22:10

A Ferenciek terén folyamatosan lőnek a rendőrök gumilövedékekkel. A tüntetők egy csoportja elkezdte lebontani egy ház vakolatát, és törmelékdarabokat gyűjtenek a kezükbe. Mások a templom melletti építkezésről szedtek össze köveket.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: már 46 sérültet láttak el, és további hat-hét emberhez hívtak az elmúlt percekben mentőautót.

21:50

A korábban a Ferenciek terénél lévő többezres tömeg nagy része már az Erzsébet híd tövénél, illetve magán a hídon van. A támadások szünetében a símaszkot, illetve hokisisakot viselő fiatalok a sérüléseikkel büszkélkednek.

21:47

A Kecskeméti utcában már nem látni tüntetőket, annál többen vannak viszont a rohamrendőrök - jelentette helyszíni tudósítónk. A rendőrőrs épületén, amelyet korábban elfoglaltak a tüntetők, nem látni rongálás nyomait.

21:44

Legalább 20-30 könnygáz gránátot lőttek ki a rendőrök a Ferenciek tere közelében, így a jelek szerint megindult a tömegoszlatás. A gránátokat fejmagasságban lőtték ki, tudósítónknak is földre kellett vetődnie. A füstfelhőtől alig lehetett látni.

21:38

Elfoglalták a tüntetők a Kecskeméti utcai rendőrőrsöt. Ezt Jármi Tibor, a BRFK szóvivője az [origo]-nak megerősítette, hozzátéve, hogy jelenleg a kollégái már urai a helyzetnek. Részleteket a szóvivő nem közölt.

21:33

Magától feloszlott a tüntetők Múzeum körúti csoportja, már szinte senki nem maradt a helyszínen. Az emberek kisebb csoportokban, kerülő úton a Ferenciek tere felé indultak, hátrahagyva az ELTE épülete előtt továbbra is sorfalat álló rendőröket.

21:32

A Ferenciek terénél a Városháza utcából kikanyarodott egy rendőrautó, amit a tiltakozók elkezdtek dobálni palackokkal, és kézzel megütögették. Egy térfigyelő kamerára egy zacskót akarnak felhúzni.

21:22

Körülbelül tíz motoros jelent meg a Múzeum körúton a farkasszemet néző rendőrök és tüntetők közötti üres területen. Egy ideig úgy tűnt, hogy nekihajtanak a rendőrök sorfalának, de végül visszafordultak, és körözni kezdtek a szabad útszakaszon - jelentette helyszíni tudósítónk.

21:17

A VII. kerületi Wesselényi utcán át tüntetők mintegy ezer fős csoportja indult a Felvonulási térre este háromnegyed kilenc körül - jelentette az MTI tudósítója. A tüntetők azért nem az Oktogon felé indultak, mert a tömegben az a hír terjedt el, hogy ott lovas rendőrök vannak.

21:08

Megint volt egy könnygáz támadás a Ferenciek terénél. Ezúttal jóval az emberek feje fölé lőtték a gránátokat, míg máskor sokszor előfordul, hogy fejmagasságba lőnek. A tömeg megindult, a 100-150 fős keménymag viszont a rendőröktől 10-20 méterre lengeti a zászlókat - jelentette tudósítónk.

21:04

A rendőrség hajnali intézkedései, a Kossuth tér rendkívüli és váratlan kiürítése végett vetett az elmúlt hetekben kialakult békés állapotnak - állítja Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere. Rogán, az [origo]-hoz eljuttatott közleményében arra szólítja fel a rendőröket, hogy térjen vissza a tárgyalásos útra, mert az erőszak alkalmazása mindkét oldalon csak a helyzet további súlyosbodását idézi elő.

20:56

Már negyven sérültről számolt be az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki hozzátette: ebben a számban még nincs benne az a nyolc-kilenc ember, akikhez épp most hívtak mentőautót. Bár jellemzően könnyebb sérülések miatt vittek be embereket, vannak néhányan, akik nyolc napon túl gyógyuló sérülést - valószínűleg törést - szenvedtek.

20:55

Összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t. Az ülés perceken belül elkezdődik, ahol meghallgatják az országos rendőrfőkapitány jelentését a helyzetről. Danks Emese korábban az [origo] -val azt közölte, nincs tervbe véve rendkívüli kormányülés összehívása.

20:34

Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek megerősítette, hogy
valóban megsérült a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban. Azt mondta: éppen kórházban van, most látják el a sérülését. A politikus nem tudja, hogy pontosan mi és hol történt, mert állítása szerint emlékezetkiesése van.

A Honvéd Kórház baleseti ambulanciáján az [origo]-nak elmondták, hogy hozzájuk is szállítottak be a mentők olyan sebesülteket, akik a rendőrök és a tüntetők összecsapásai során sérültek meg, de bővebb felvilágosítást csak holnapra ígértek.

20:33

Könnygáz gránátot lőttek a rendőrök a tiltakozók felé a Ferenciek tere közelében, mire az emberek menekülni kezdtek - jelentették tudósítóink. Egy mellékutcában többen nekirohantak egy autónak, letörték a tükrét. A tulajdonos éppen ott volt, meg akarja téríttetni velük a kárt.

20:31

A Fidesz vezetése felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy azonnal szüntesse be a mai napon megtapasztalt példátlan rendőri erőszakot - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke hétfő esti sajtótájékoztatóján. Szavai szerint Budapest utcáin megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan módon békésen demonstráló gyermekeket, fiatalokat, időseket ért példátlan rendőri erőszak. Úgy vélte, a rendőrség tudatosan és folyamatosan provokálta a békésen ünnepelőket, békésen tiltakozó embereket. Hozzátette: nem bűnözői körökhöz tartozó emberekről, nem futball-huligánokról, nem állítólagos szélsőséges csoportokhoz tartozó emberekről van szó.

20:28

A tiltakozók másik csoportjával szembenéző rendőrök az Astoria és a Ferenciek tere között állnak két vízágyúval, nagyjából a Puskin mozival egy vonalban. Egy török étteremben tudósítónknak azt mondták, nem zárnak be, nem tartanak semmitől, és egyébként is jó a forgalom.

20:17

A Múzeum körúton negyed órája farkasszemet néznek az ELTE épülete előtt felsorakozott rendőrök és tőlük körülbelül 200 méterre, a Nemzeti Múzeum előtt álló tüntetők, akik barikádot emeltek maguk elé. A két csoport közti üres térre behajtott két eltévedt luxusautó a Bródy Sándor utcából, és néhány percig tanácstalanul keringtek, majd szabálytalanul visszahajtottak az egyirányú utcába, ahonnan jöttek.

20:15

Térdreereszkedett, és majd félpercig mozdulatlan maradt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mielőtt virágot helyezett volna el a Felvonulási téri '56-os emlékműnél. A tüntető tömeg füttyel és "Elkúrtad!" kiabálással fejezte ki nemtetszését.

20:10

Nem hívják össze a Fővárosi Védelmi Bizottságot - közölte az [origo]-val Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke. Elmondása szerint a polgári védelem folyamatosan egyeztet a tűzoltósággal, a mentőkkel és a rendőrséggel, és ha szükséges, beavatkozik.

Nincs szó rendkívüli kormányülés összehívásáról sem - mondta érdeklődésünkre Danks Emese kormányszóvivő. Tájékoztatása szerint a kormány és a miniszterelnök folyamatosan kapnak információkat a kialakult helyzetről.

20:00

Már az ELTE épülete elől is kiszorították a tüntetőket. Vízágyút és nagyon sok könnygázt vetettek be a rendőrök. Az emberek a Kálvin tér irányába indultak tovább.

19:50

A tömeget kiszorították a rendőrök az Astoriáról. A tüntetők egy része a Múzeum körúton, az ELTE épülete felé rohant, a másik része a Ferenciek tere felé - jelentette tudósítónk a Múzeum körútról. A tüntetők egy része pedig beszorult a Semmelweis utcába.

19:48

Megindultak a rendőrök vízágyúval együtt a Rákóczi úton a tiltakozók felé. Az Astoria felé nyomják a tömeget, és szétszedik a tüntetők által összerakott torlaszt. Olyan tömény a könnygáz, hogy még az ember homlokát is csípi - mondta az Astoria környékén tartózkodó tudósítónk.

19:45

A sérültek száma 31, kétharmadukat ellátták és hazaengedték, 10 körül van azoknak a száma, akiket most vizsgálnak meg - mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Vannak köztük mellkasi- és vállsérültek is. Gyerek nincs a sérültek között.

19:30

A tüntetők dobálják a rendőröket, amire a rendőrök újabb és újabb könnygáztámadással válaszolnak a Rákóczi úton.

19:25

Nem lehet autóval közlekedni a Dózsa György úton a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között, mert a rendőrök vaskordonnal kerítették körbe az 1956-os emlékművet, amelyet hétfőn este avatnak fel. A Hősök tere felől több villogó rendőrautó jelzi a készültséget, az emlékművel szemben a Dózsa György úton páncélmellényes rendőrök várakoznak - jelentette az MTI.

19:18

A tüntetők 50-60 fős csoportja körbevette a Fidesz rendezvényének moderátorát, Rákay Philipet - jelentette tudósítónk a Rákóczi útról. A tüntetők számonkérős stílusban kérdezgetik a műsorvezetőtől, hogy a Fidesz miért az Astoriára szervezett rendezvényt és miért nem segítettek a megrohamozott tüntetőkön. A tüntetők közül többen azt tervezik, hogy ismét megpróbálnak a Kossuth tér közelébe menni.

19:16

Sólyom László köztársasági elnök biztonsági okokból nem vesz részt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatásán hétfő este, a Felvonulási téren - közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

19:15

"Folyamatosan érkeznek a sérültek, főleg fiatalok, zúzott és lőtt sebekkel" - mondta a Péterfi Sándor utcai kórház ügyeletének vezetője.

19:13

A Rákóczi úton a tiltakozók barikádot emeltek kordonokból és toi toi vécékből - jelentette tudósítónk. A barikádot faltól falig felhúzták.

19:08

A rendőrök könnygáz gránátokkal lövik a tiltakozókat a Rákóczi úton, és megpróbálják kettéválasztani a tudósítónk szerint mintegy 1000-1500 fős tömeget. Egy részüket az Uránia mozi felé, a többieket, pedig az Astoria irányába akarják terelni. Egy negyven év körüli nő tudósítónknak azt mondta, hogy haza tudna menni, de kíváncsi, mi fog történni.

18:55

Az Astoriától a körút felé próbálják nyomni az embereket a rendőrök. A könnygázgránátokat gyakran fejmagasságban lövik ki, ezzel sérüléseket okozva. A Rákóczi úton egy erkélyt és az ott lógó zászlót is eltalálta egy könnygázlövedék, a zászló lángra kapott.

18:52

A rendőrök némileg előrébb tudtak nyomulni az Astoriához, ahol még mindig nagy tömeg van. Tudósítónk szerint, ha akarnák, el tudnák hagyni a helyet több irányba is. A tiltakozók különböző jelszavakat skandálnak a rendőrök felé. Eközben a rendőrök hangosbemondón figyelmeztettek, hogy tömegoszlatás következik.

18:45

Az összecsapásokban 25 ember sérült meg, életveszélyes sérült nincs köztük - mondta Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a sérültek között hány rendőr és hány civil van.

18:30

A Magyarok Világszövetségének Rákóczi úti székházának erkélyéről Bene Gábor, a Kossuth téri demonstráció egyik szervezője szónokol.

18:22

Tudósítónk jelentése szerint sokan vannak még mindig az Astoriánál. Többen, akik arcukra sálat tekertek, időnként megindulnak a rendőrök felé, majd visszahúzódnak. Rájuk könnygáz gránátot lőnek a rendőrök.

18:15

A Fidesz-rendezvény után a résztvevők közül többen a Deák tér felé indultak útnak, a lovas rendőrök őket is megkergették és lefújták könnygázzal. Többen kapualjakban húzódtak meg. Fél tucat huligán rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt is - jelentette az MTI. A tüntetők közül ketten letépték a zsinagóga kerítésénél lévő, novemberi koncertet reklámozó molinót, majd egy mellette lévő másikat is leszakítottak a kerítésről. Közben egy sörös üveget hajítottak a zsinagóga bejáratához.

18:00

A rendőrök minden eddiginél durvább rohamot indítottak a tüntetők ellen. Először lovasrendőrök rohantak a tüntetők felé, majd vízágyút is bevetettek. A demonstrálókat környékbeli mellékutcákba szorították be, ahol az emberek kis híján agyontaposták egymást. A rendőrök a mellékutcákba könnygázgránátokat is belőttek - jelentette tudósítónk. A könnygázlövedékek sok embert fejmagasságban értek, több sérülést okozva.