Nyolcvanezer hektárt öntött el eddig a víz

2006.02.20. 17:12

Az elmúlt négy napban ötven százalékkal nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága: már nyolcvanezer hektár van víz alatt. Ráadásul a talaj az ország területének legalább kilencven százalékán vízzel telített, a megolvadó hó- és jégmennyiségnek nincs hova elszivárognia, a vizet át kell emelni szivattyúkkal.

A védekezéshez szükséges technikai, pénzügyi, szakmai, szervezeti feltételek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közlése szerint rendelkezésre állnak. Összesen 40 ezer közmunkást vonnak be a belvíz elleni védekezésbe, újabb kétmilliárd forint értékben indul közmunkaprogram ár- és belvízvédelemmel kapcsolatos feladatok elvégzésére.

A térségi vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a Közép-Tisza mentén kilenc szakaszon van érvényben valamilyen fokozatú belvízvédelmi készültség, a legtöbb munkával járó harmadfokot két szakaszon, a karcagin és a kisújszállásin kellett elrendelni. Karcagon öt családot kellett kiköltöztetni a belvíz miatt életveszélyessé vált lakóházakból, az önkormányzat a rászorulókat szükséglakásban helyezte el.

Több helyen harmadfokú a készültség

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, Debrecenben és Hajdúhadházon harmadfokú, Püpökladányban, Kabán, Hajdúböszörményben és Sápon másodfokú a belvízvédelmi készültség.

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén a hóolvadás hatására Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három körzetében alakult ki jelentősebb belvíz: az Ecsedi-láp térségében, illetve Kemecsén és Újfehértón másodfokú a belvízvédelmi készültség.

A Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mind a tíz belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben. Hétfő reggel óta kettőről nyolcra növekedett azon védelmi szakaszok száma, ahol másodfokú készültséget kellett elrendelni, így például a Kettős-Körös jobb parti szakasza után hétfőtől másodfokú a belvízvédelmi készültség egyebek mellett a mezőberényi, a gyomai és a szeghalmi szakaszokon is.

Az önkormányzatok közül a térségben három másodfokú belvízvédelmi készültség mellett küzd az elöntésekkel, közöttük Dévaványa, Bélmegyer és Kondoros, míg további nyolc településen, például Mezőberényben, Gyomaendrődön és Szarvason elsőfokú a belvízvédelmi készültség.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hét belvízvédelmi öblözetéből öt szakaszon első fokú belvízvédelmi készültség van érvényben, míg másodfokú riasztást rendeltek el hétfőn délben a Bodrogköz két belvízvédelmi szakaszán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK