A madárinfluenza miatt Szlovákiában bevezetett védelmi intézkedések átnyúlnak Magyarországra is. Ennek részeként nyolc határmenti magyar településen megkezdődött a háziállatok ellenőrzése. A szlovák madárinfluenza emberre és baromfira egyelőre nem jelent veszélyt.

Védelmi intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában, Gabcsikovó községben, ahol egy vadmadárban kimutatták a madárinfluenza H5-ös vírusát. A szakemberek jelenleg vizsgálják, hogy az emberre is veszélyes H5N1-es vírusról van-e szó.

Mivel a vadmadár tetemét az országhatárhoz közel találták meg, az ilyenkor szükséges védő-, illetve megfigyelési zóna egy része átterjed magyar területekre is - közölte Batiz András magyar kormányszóvivő.

Már az érintett település körül elrendelt három kilométeres védelmi zóna is átterjed az országhatáron, így a magyar hatóságoknak is intézkedniük kellett. Magyarországon azonban egyetlen település sincs ebben az övezetben, és állattartás sem zajlik ott, gyakorlatilag a Duna árterületéről van szó.

A madárinfluenza megjelenésekor, a védelmi zóna mellett rendszerint kialakítanak egy úgynevezett körüli megfigyelési zónát is, amely tíz kilométeres sugarú körre terjed ki. Ez már több Magyarországi települést is érint: Kisbodakat, Püskit, Dunaremetét, Darnózselit, Lipótot, Hédervárt, Ásványrárót és Mecsért.

A védelmi zónán belül szigorúbb intézkedések érvényesek, mint a megfigyelési zónában, lakott területeket azonban csak az utóbbiak érintenek. E szerint az említett nyolc településen már zajlik a háziállatok, szárnyasok felmérése és regisztrálása. Felügyelni kell továbbá az állatok mozgását, és tilos vásárt, piacot, valamint állatbemutatót tartani, illetve tilos a vadászat is.

Az említett településekre bevezető utakon már felállították az ellenőrzési pontokat, ahol rendőrök segítségével felügyelik, hogy betartják-e a szükséges megelőző intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a lakosság tájékoztatása is - közölte a kormányszóvivő, aki szerint az intézkedésekre kizárólag biztonsági okok miatt van szükség. A madárinfluenza nem jelent meg az említett településeken, így sem az emberek, sem a háziszárnyasok nincsenek veszélyben - áll a közleményben.