OVB: állásfoglalás az igazolással való szavazásról

2006.04.07. 1:13

Legkésőbb az első fordulót megelőző második napon a lakóhelytől eltérő és az azzal megegyező településre is kiadható igazolás az országgyűlési választásokon való részvételre - erről az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtökön késő este hozott állásfoglalást.

Ez az eljárás teszi lehetővé, hogy például kórházban, büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó választópolgárok élhessenek választójogukkal akkor is, ha az intézmény nem annak a szavazókörnek a területén helyezkedik el, ahol a lakóhelyük van - tette hozzá a testület a dokumentumban, amelyet több megkeresés kapcsán fogalmazott meg.

Az állásfoglalás felidézi a vonatkozó belügyminiszteri rendelet azon pontját, amely szerint az igazolás és az érvényes igazolványok egyidejű bemutatását követően fel kell venni a névjegyzékre azt a választót, aki igazolással rendelkezik a lakóhelyétől távol történő szavazásra. A választási eljárásról szóló törvény szerint a szavazóhelyiségben az szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, illetve akit a szavazatszámláló bizottság a névjegyzékbe felvesz.

Az a választó, aki a szavazás napján lakcímétől távol, de Magyarország területén tartózkodik, a lakcíme szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjétől kért igazolással azon település választási irodájának vezetőjétől - vagy a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól - kérheti a névjegyzékbe való felvételét, ahol a szavazás napján van.

Az igazolás alapján a választópolgár azon a magyarországi településen szavazhat, ahol tartózkodik. Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján lehet kérni. Erre ajánlott levélben is lehetőség van, ha a levél az illetékes helyi választási irodához legkésőbb az első fordulót megelőző 5. napon megérkezik - olvasható az állásfoglalásban, amelyben az OVB összegzi a vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Az árvízi védekezésben résztvevők szavazásáról szerdán az Országos Választási Iroda vezetője úgy nyilatkozott, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselő-választásokon szavazni kizárólag személyesen, és csak a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben vagy - igazolás birtokában - azon a településen lehet, ahol a szavazás napján a választópolgár tartózkodik, s igazolást legkésőbb 2006. április 7-én 16.00 óráig lehet személyesen vagy meghatalmazott útján kérni.

Az igazolás kiadásához az igazolást kérő a nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, annak a településnek a nevét, ahol a szavazás napján tartózkodik, továbbá azt köteles közölni, hogy az igazolást az első, a második vagy mindkét fordulóra kéri. Az igazolás kérésének tehát feltétele, hogy a választópolgár tudja: a szavazás napján melyik településen fog tartózkodni - áll Rytkó Emília szerdai közleményében.

A Fidesz szóvivője kedden jelentette be, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a választási eljárásról szóló törvényhez kapcsolódó egyik belügyminiszteri rendelet miatt, mert álláspontjuk szerint az "tömeges választási visszaélést" tesz lehetővé. Szijjártó Péter azt kifogásolta, hogy azok a választópolgárok, akik a választások előtt igazolást kértek, hogy lakóhelyüktől eltérő helyen szavazhassanak, az első forduló eredményének ismeretében mérlegelhetnek, hogy a második fordulóban a kért helyen, vagy mégis lakóhelyükön voksolnak.

A fideszes politikus egy korábbi alkotmánybírósági határozatra hivatkozott, amely tájékoztatása szerint azt tartalmazza, hogy a választások tisztaságát sértené, ha az első forduló eredményeinek ismeretében a két forduló között is lehetőség lenne arra, hogy a választópolgár igazolás alapján másutt adja le a szavazatát, mint az első fordulóban.

Rytkó Emília a Szijjártó Péter által említett alkotmánybírósági határozat szövegét idézte, miszerint a választások tisztaságát az sértené, ha az első forduló eredményeinek ismeretében is lehetőség volna arra, hogy a választópolgár igazolást kérjen. Erre jelenleg sincs lehetőség - mutatott rá az OVI vezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKK