Kizárták a Fideszből a párt leányfalui önkormányzati képviselőjét, Cs. Kovács Gabriellát, aki egy internetes portál szerint különféle honlapokon antiszemita kijelentéseket fogalmazott meg. A kizárásról Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója számolt be pénteken.
A Hírszerző internetes portál csütörtöki cikke azt írta, hogy Cs. Kovács Gabriella, Leányfalu egyik önkormányzati képviselője, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott 2006 őszén a testületbe, "Csonttollú" néven rendszeres szereplője internetes fórumoknak. A Hírszerző azt írta, Cs. Kovács maga ismerte el a gondola.hu-n, hogy ő kommentál Csonttollú néven a különböző fórumokba.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtöki közleményében azt írta: pártja hasonló szigort vár el az MSZP-től is, amely még mindig fontos pozícióban tartja például a holokauszt áldozatain viccelődő Zuschlag Jánost vagy a "Fidesz kettes számú díszzsidajáról" író Pásztor Tibort.