Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Végső helyére talál a vándorló mulató

Vágólapra másolva!
Várthatóan végleges helyére költözik az év elején a West Balkán. A Kopaszi-gáttól a VIII. kerületi Nagytemplom utcáig tartó vándorlás során a szórakozóhely egyre inkább kulturális központtá vált. Szaladjon végig az [origo]-val a WB mozgalmas történetén, képriporttal fűszerezve.
Vágólapra másolva!

Negyedik helyére költözik az év elején a West Balkán. A 2001-es nyitása után legendássá vált, 2-3 évente új címre költöző szórakozóhelynek ezúttal - úgy tűnik - ez lesz az utolsó átpakolása. A jelenlegi Futó utcai telek helyett egy sarokkal kijjebb, a Nagytemplom utcából nyílik majd a mulató bejárata.

Az első West Balkán 2001 nyarán nyílt meg a Lágymányosi híd déli lábánál, a Kopaszi-gáton. A területen előtte is szerveztek programokat - kisebb zenei fesztiváltokat -, de állandó szórakozóhely, a szép elmékű Aranyhal éttermet nem számítva, nem volt itt. A nyitás kissé ugrás volt a sötétbe, mint a hely egyik tulajdonosa - aki kérte, hogy nevét ne közöljük - az [origo]-nak elmesélte, fiatalként vágtak bele, nem nagyon tervezgették, mire számíthatnak majd. "Csodák csodája, jártak ki" - mondta a kezdeti időszakról. Naponta pár száz vendég volt még ekkor.

Két év telt el és a hely "bolondok háza lett már". Volt olyan, hogy a már leszervezett koncertet pontonokon kellett megtartani a Duna áradása miatt. Az áradás miatt kisebb helyen a sok vendég annyira összeszorult, hogy a szervezők csak a szomszédban lévő étterem kertjéből figyelhették izgatottan a fejleményeket. A vendégek pedig - hiába figyelmeztettek a szervezők, hogy ne menjenek a vízbe - derékig a Dunában állva táncoltak, és annyira kiugrálták a felázott földet, hogy a színpadként szolgáló pontonok megfeneklettek a sárban. Daruval kellett kiemelni őket.

A hely azonban 2004 nyarát már nem érhette meg. A sokáig elhanyagolt dél-budai félszigeten működő szórakozóhely vezetőivel a tavaszi nyitás előtt nem sokkal közölték, hogy távozniuk kell. Elfogadták a helyzetet, mert eleve tisztában voltak az ideiglenes jelleggel, és maguk is úgy vélték, hogy a zöldövezetnek számító gátra nem való ilyen mulató. Lelkesedésükre jellemző volt, hogy felajánlották a kerületnek: összeszednek egy csomó embert, és társadalmi munkában megtisztítják a gátat a szeméttől. Az ajánlat azonban válasz nélkül maradt. "Mellbevágó volt, hogy magánterület lett" - emlékezett vissza a tulajdonos a későbbi fejleményekre.

Fotó: Vanik Zoltán
Galériáért kattinson a képre!

Hiába nem nyithattak ki, akkor már benne voltak a szervezésben, és kapóra jött egy VIII. kerületi kirürített ház a Kisfaludy utcában. "Ez más műfaj volt" - mesélte a 30-as éveiben járó tulaj. Itt inkább kocsmaként üzemelt a West Balkán. Ez sem volt azonban állandó hely, folyamatosan lebegett felettük a továbbköltözés árnya - 3-4 havonta hosszabbították meg a bérleti szerződést. A VIII. kerülethez hűek maradtak, és az újabb helyet is itt, a Futó utcában nyitották meg, egy ugyancsak lebontásra ítélt épületben.

Fotó: Vanik Zoltán

Eközben a szórakozóhelyből egyre inkább kulturális központtá - koncertek, színház, stúdió, művészeti galéria - váló vállalkozás egyre inkább összenőtt a kerülettel. Rendszeresen szerveztek a helyi kulturális örökséget őrző és népszerűsítő programokat, és kivették a részüket a környék rehabilitációs programjából - például vállalták a Pál Utcai fiúk grundjára emlékeztető játszótér elkészítését. A két helyszínen egy darabig párhuzamosan folytak a koncertek és a programok, a Kisfaludy utcait tavaly áprilisban csukták be. A Corvin-Szigony-project előrehaladtával aztán idén a Futó utcaira is sor került, a West Balkán ismét költözik.

Fotó: Vanik Zoltán

Ez a költözés azonban várhatóan az utolsó lesz a vándorló mulató történetében. Immár saját tulajdonú telekre költöznek, minek következtében, a hely [origo]-nak nyilaktozó egyik tulajdonosa szerint, nagy tervekkel is indultak neki, ám rájöttek, nem lesz annyi pénzük, hogy minden álmukat megvalósíthassák - minőségi hangosítással felszerelt rendezvényterem, mozi, színház, galéria, kocsma egyben. A tervekből kissé visszább vettek, de a kulturális központ jelleget az új helyen is megtartják, igyekeznek időtálló dolgokat létrehozni. És hogy mit lehet mág tudni az új helyről? "Tök jó a kertje."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről