Kampánycsendre intené a kormányt a Fidesz

2008.02.16. 13:13

Az OVB után az Alkotmánybíróságtól várja a Fidesz, hogy tiltsa meg a kormánynak a március 9-i népszavazás előtti kampányt. Az Ab egyszer már állást foglalt hasonló kérdésben, de nincs olyan jogszabály amivel csöndre kényszeríthetné a kormányt. A kormányszóvivő szerint nem kampányolnak, csak tájékoztatnak.

Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Fidesz annak érdekében, hogy kikényszeríthesse, a kormány ne avatkozzon bele a népszavazási kampányba - jelentette be szombaton Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója. "Mérlegelve a jogi lehetőségeket, és mérlegelve az eddigi eljárást, úgy döntöttünk, az Alkotmánybírósághoz fordulunk annak érdekében, hogy kikényszeríthető legyen az Ab határozata" - fogalmazott Répássy.

A párt a jövő hét elején juttatja el beadványát az Ab-hez. Répássy azzal magyarázta a döntést, hogy a testület egy 1997-ben meghozott határozata szerint a kormány tartózkodni köteles minden olyan tevékenységtől, amellyel megzavarhatja a népszavazási eljárási folyamatot, vagy amellyel befolyásolhatja a közvetlen hatalomgyakorlás megvalósulását.

Répássy szerint a Fidesz már több alkalommal figyelmeztetett arra, hogy a kormány az emberek pénzén, az emberek ellen folytat kampányt, ráadásul ezt alkotmánysértő módon teszi. A kormány nem hajlandó eleget tenni a Fidesz felszólításának, így már milliárdokban mérhető az a pénz, amit a kormány e célra elköltött - mondta.

Ma nincs olyan alkotmányos szerv Magyarországon, amely a kormányt az Alkotmánybíróság határozata szerinti kötelezettségére rákényszeríthetné - mondta a frakcióigazgató. Vagyis az Ab határozata a kormányra, illetve minden alkotmányos szervre kötelező, de az alkotmánybírósági törvény nem ad megoldást arra, hogy mi van abban az esetben, ha a kormány, vagy bármely alkotmányos szerv ezt nem tartja be.

A politikus úgy vélte, a helyzetre az lenne a megoldás, ha a meglévő hiányosságot törvényben szabályoznák. Már csak azért is szükség lenne erre, mert népszavazási kampány, illetve népszavazás - mint Répássy Róbert fogalmazott - "nem csak most, hanem talán még az év második felében újból lesz". A Fidesz korábban az Országos Választási Bizottsághoz is fordult, de az OVB nem foglalt állást a kérdésben.

A kormány nem folytat népszavazási kampányt. Egyetlen dolgot tesz, 4,5 milliárd forintot biztosít a referendum költségeire - - reagált a Kormányszóvivői Iroda. Természetesen ezt is az adófizetők pénzéből teszi, mint ahogyan minden más kötelezettségét, köztük a tájékoztatást is az állami büdzséből fedezi a kormány - áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK