Feketemunkások is dolgoztak a négyes metrón

Vágólapra másolva!
Illegális munkavállalókat találtak a munkaügyi ellenőrök a négyes metró Fővám téri állomásának építkezésén múlt hét szerdán. A feketemunkásokat alkalmazó céget egy másik vállalkozás bízta meg, amelyet nem sokkal korábban alkalmatlanság miatt kitiltottak a munkaterületről.
Vágólapra másolva!

Feketemunkásokat alkalmazott a négyes metró Fővám téri állomásának építésénél az alagútépítő Bamco konzorcium alvállalkozója - erősítette meg az [origo] értesülését Bozsó Tamás, a beruházást felügyelő Eurometro Kft. projektvezetője.

A múlt hét szerdán tartott munkaügyi ellenőrzés során kiderült, hogy a feketemunkásokat alkalmazó Szerkezet Ép-Szer Kft.-t egy másik alvállalkozó, a Nor-Ma-Bau Kft. bízta meg, amelyet a beruházó egy héttel korábban már eltiltott a munkaterülettől - mondta Bozsó, aki szerint kiderült, hogy a vállalkozás munkásai szakképzetlenek, így alkalmatlanok a föld alatti munkavégzésre.

Az Eurometro levélben tájékoztatta a Bamcót, hogy a nem megfelelő cég alkalmazásával, illetve a "szub-alvállalkozó" megbízásával megszegi a szerződést. A mérnökcég utasította a konzorciumot, hogy a nem jóváhagyott munkásokat haladéktalanul távolítsa el az építési területről, és készítsen jelentést a megbízó számára a munkaügyi ellenőrzésről.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség kérdésünkre megerősítette, hogy találtak feketmunkásokat az építkezésen. A felügyelőség szóvivője írásos válaszában közölte, hogy a "munkavédelmi szabályok betartásának vizsgálatakor váltak gyanússá a munkavállalók foglalkoztatási körülményei", és a munkaügyi főfelügyelőségnél jelenleg is folyika vizsgálat az ügyben.

A négyes metró alagútját a Vinci Construction, a Strabag SE. tagvállalatai és a Hídépítő Zrt. által alkotott Bamco konzorcium építi. A déli alagútépítő pajzs már átfúrta magát a Duna alatt, és elérte a Fővám téri állomást, míg az északi pajzs jelenleg is a folyó alatt halad. A Fővám téri állomást építő Hídépítő már átadta a föld alatti munkaterületet a Bamcónak. Jelenleg az állomáson a déli pajzsot készítik fel arra, hogy elindulhasson a Kálvin tér felé.