Vádemelést javasol a rendőrség a mohácsi rajztanár ellen

2009.10.19. 10:33

Tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszak, egy rendbeli megrontás és szerzői jogok megsértése miatt vádemelést javasol a rendőrség a pedofília gyanújába keveredett mohácsi rajztanár ellen. A pedagógust februárban tartóztatták le.

Befejezte a nyomozást, és vádemelést javasolt a rendőrség a mohácsi pedagógus ellen - közölte hétfő délelőtt honlapján a rendőrség. A negyvenöt éves rajztanár február másodikától előzetes letartóztatásban van. Azzal gyanúsítják, hogy gyermekkorú lányok sérelmére követett el szemérem elleni erőszakot. A vádemelési javaslatban tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszak, egy rendbeli megrontás és kilenc rendbeli szerzői jogok megsértése szerepel.

A rendőrök eredetileg három kislány beszámolója alapján gyanúsították meg és tartóztatták le a tanárt, a nyomozás során azonban újabb tanítványai vallottak ellene. Először egy hatéves kislány édesanyja tett bejelentést a rendőrségen. Az anya vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, ahol kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. A nő ezután elbeszélgetett a gyerekkel, aki elmondta, mi történt vele az általános iskolában. A kislányt igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta, aki úgy látta: a gyerek által elmondottak életszerűek.

A gyanú szerint a tanár az iskolai tanteremben, a rajzszakköri foglalkozás alatt erőszakoskodott a gyerekekkel. A nyomozók házkutatást tartottak nála, és több adathordozót is lefoglaltak. A férfi elfogása után tagadta a bűncselekményeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK