Nem beszélget Gyurcsánnyal az MSZP jövőjéről Mesterházy

Vágólapra másolva!
Továbbra is az MSZP meghatározó politikusának tartja Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt a július 10-i tisztújító kongresszuson a szocialisták elnökévé választott Mesterházy Attila, de megválasztása óta nem egyeztetett vele a párt jövőjéről. Mesterházy a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában azt mondta: véget fog vetni a párton belüli intrikáknak és a kibeszélésnek, mert csak egységesen veheti fel a harcot az MSZP a Fidesz "kíméletlen hatalmi gépezetével".
Vágólapra másolva!

Csak a jobboldali sajtó nagyítja fel a közte és a Gyurcsány Ferenc között fennálló véleménykülönbségeket, mert a viták ellenére tisztelik és becsülik egymást, együtt tudnak működni - mondta Mesterházy Attila a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban. Az MSZP július 10-i tisztújító kongresszusán pártelnökké választott szocialista politikus a napilapnak azt mondta, a kölcsönös tisztelet ellenére még nem egyeztetett Gyurcsánnyal a párt jövőjéről.

A Fidesz elsöprő győzelmét hozó árpilisi választások után a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc többször bírálta az MSZP vezetését, és a májusban megjelentetett röpiratában a frakcióvezetői és a pártelnöki tisztség szétválasztását javasolta, jelezve, hogy nem tartaná helyesnek, ha a párt parlamenti frakcióvezetőjét, Mesterházyt választanák az MSZP elnökévé.

Mesterházy a vitáik ellenére a korábbi miniszterelnököt továbbra is az MSZP meghatározó politikusának tartja, de azt mondta, a párt előtt álló teendőkről az országos elnökségben zajlik a közös gondolkodás, amelynek Gyurcsány nem tagja, és a korábbi kormányfővel pártelnökké választása óta nem is találkozott. A 2006-ban nyilvánosságra került őszödi beszédről Mesterházy azt mondta, nem az a baj, hogy elhangzott, hanem az, hogy Gyurcsány a beszédet nem a nyilvánosság előtt mondta el.

"Az MSZP-nek valóban volt már több olyan elnöke, akinek nem adatott meg, hogy kizárólag a politikai ellenfelekre koncentráljon, és ne kelljen a belső harcokra, az intrikusokra fecsérelnie az idejének jelentős részét. Ezt az önsorsrontó politikát abba kell hagyni" - beszélt a párton belüli konfliktusokról Mesterházy, aki azt mondta, véget fog vetni a kibeszélésnek, a belső harcoknak, hogy 2014-ben az MSZP erős váltópártként léphessen fel.

Mesterházy az interjúban többször bírálta a Fideszt és a kormányt, azt állítva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök becsapta a választókat, mert kormányra kerülve ő sem azt csinálja, amit az elmúlt négy évben ígért. A pártelnök szerint a kormány minden eszközzel igyekszik ellehetetleníteni az ellenzéket. Példaként említette az önkormányzati választásokról szóló törvény módosítását, mellyel Mesterházy szerint a kormánypárt azt akarja elérni, hogy "a politikai ellenfél labdába se rúghasson", az ellenzéki és a független jelöltek hátrányos helyzetbe kerüljenek.

A napilap kérdésére válaszolva az MSZP elnöke kitért a Zuschlag-perben tett vallomására is - Mesterházy 2002 és 2004 között az ifjúsági minisztérium politikai államtitkára volt - azt állítva, nem volt tudomása arról, hogy az állami támogatásokat elcsaló, márciusban első fokon nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt Zuschlag János mire költötte a minisztériumtól kapott támogatásokat. "Sokszor, mire eldőlt, kiket támogat a tárca, már a rendezvények jelentős része le is bonyolódott, így nem lehetett helyszíni ellenőrzésekkel kiszűrni a csalókat" - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Mesterházy.