Szerda este lekapcsolták a lélegeztetőgépről azt a kisfiút, akire egy nevelőotthonban rázuhant egy szekrény - írja a Blikk. A lap szerint az Országos Baleseti Intézet főorvosa azt közölte a szülőkkel, hogy az egészségügyi törvény értelmében kikapcsolják a gépeket, mert a gyerek agyhalott, és nincs esély rá, hogy felépül.
A szülők korábban tiltakoztak amiatt, hogy a gyámhivatal engedélye alapján a kórház le akarta állítani a kisfiú életben tartását. A Blikknek azt mondták, hogy nem tudják elfogadni a döntést, és nem bírták volna végignézni, amint lekapcsolják a gépeket, ezért nem mentek be a kórházba.
Az [origo] megkereste a baleseti intézetet, de ott azt mondták, csak a főorvos nyilatkozhat, aki egész nap nem lesz elérhető.
A 3 éves kisfiú akkor sérült meg, amikor a Cseppkő Utcai Gyermekotthonban rádőlt egy szekrény a nevelői szobában - erről vasárnap este a TV2 Tények című műsora számolt be egy nézői levél alapján. A gyereket a baleset után csak fél órával később találták meg, a mentők újra tudták ugyan éleszteni, de súlyos oxigénhiányos állapotban vitték kórházba. A kisfiút azért helyezték el az otthonban, mert a család elvesztette lakását.