Busz ütközött autóval a 47-es úton, három ember meghalt

Vágólapra másolva!
Egy menetrendszerinti autóbusz és egy személyautó ütközött össze a 47-es főúton Algyő határában. Hárman meghaltak, többen pedig megsérültek. A mentés és helyszínelés idejére a főutat lezárták.
Vágólapra másolva!

Hárman meghaltak abban a balesetben, amely péntek délután történt a 47-es főúton, Algyő határában. A balesetben egy menetrendszerinti autóbusz és egy személyautó ütközött össze. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta: a személyautó Hódmezővásárhelyről Szeged felé tartott nagy sebességgel, amikor a vizes úton megcsúszott, a szalagkorlátnak, majd a szemből érkező menetrendszerinti autóbusznak csapódott.

Az ütközés után a személyautó kigyulladt, a sofőr felismerhetlenül összeégett. A balesetben három személy a helyszínen életét vesztette - egyikük a személyautó sofőrje, a másik a busz egyik utasa -, a busz további utasai közül egy életveszélyesen, három súlyosan, tíz pedig könnyebben sérült meg. Az egyik áldozatot a mentőknek többször is sikerült újraéleszteniük, de végül mégis meghalt.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a buszon 35-en utaztak, a sérültek száma még változhat. A helyszínre a szegedi tűzoltók vonultak három járművel és tizenöt tűzoltóval. A 47-es számú főút érintett szakaszát teljes szélességben lezáták, a műszaki mentés és a helyszínelés órákig tarthat. A rendőrség eltereli a forgalmat.