Orgazdasággal is gyanúsítják a MÁV Informatika egyik igazgatóját

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt eljárást indított a MÁV Informatika Zrt. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója ellen a rendőrség - közölte a BRFK kedden.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint eljárás indult Sz. György, a MÁV Informatika Zrt. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója ellen nagyobb értékre elkövetett orgazdaság bűntett, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja miatt.

Lapinformációk szerint Sz. Györgyöt a múlt hét csütörtökön a munkahelyéről vitték el a rendőrök, akit egy külföldi utazás és oktatási szerződés miatt gyanúsítanak. Az értékesítési és üzletfejlesztési igazgató 2009 szeptemberében állítólag részt vett egy szakmailag nehezen indokolható svédországi vásáron, emellett 2009 decemberében rajta keresztül kötött a MÁV Informatika egy száz főt érintő oktatás-továbbképzési szerződést, messze a piaci átlagárak felett.

Decemberben szintén a munkahelyéről vitték el a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, Cs. Sándort, őt is hűtlen kezeléssel és orgazdasággal gyanúsítják.