Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Felfüggesztettet kapott a bordatörő rendőr

Vágólapra másolva!
Nem jogerősen több mint egy év börtönt kapott az a gyöngyösi rendőr, aki a vád szerint négy helyen eltörte egy megbilincselt férfi bordáját. A férfi tagadta a bűnösségét, az ítéletet felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt nem jogerősen 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn az egri törvényszék egy gyöngyösi rendőrt, aki egy intézkedés alkalmával úgy megvert egy férfit, hogy eltört négy bordája. A büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette a bíróság, illetve arról is döntött, hogy B. József továbbra is rendőrként teljesíthet szolgálatot. Ugyanakkor elrendelte a főtörzszászlós törzszászlóssá való visszaminősítését. Az ítélet ellen a vádlott - aki mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését - és védője fellebbezést nyújtott be, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Az eset 2009. november 5-én késő este történt, miközben B. József főtörzszászlós egy magánházból előállította a sértettet. A férfi másnap kora hajnalban ment a gyöngyösi kórházba, majd a hatvani kórház traumatológiájára szállították. Később pedig a kórház intenzív osztályára került légmell miatt. A rendőri jelentésben csupán az szerepelt, hogy a férfi ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A karjait hátracsavarták, a térdhajlatába térdeltek annak érdekében, hogy a járőrautóba ültessék.

A sértett feljelentésében azt állította, hogy sérülései akkor keletkeztek, amikor az intézkedés során Berecz József indokolatlanul megverte akkor, amikor már hátrabilincselt kézzel ült a rendőrautóban.

A hétfői tárgyaláson a kirendelt orvos szakértő elmondta: a kórházi látleletek szerint a sértett felsőtestén több mint 10 pontszerű, illetve csíkszerű bevérzés volt látható, és négy bordája eltört. A sérülések eleséssel nem magyarázhatók, illetve kizárt, hogy a bordák már az intézkedést megelőzően töröttek voltak, mert ez kiderült volna, miközben a férfit előállították.

A szakértő nem állította, hogy a sérülések az intézkedés során keletkeztek, de nem is zárta ezt ki. Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a kialakult légmellnek nincs köze a bordatöréshez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről