361 ezer bliccelőt fogtak a BKV-ellenőrök tavaly

Vágólapra másolva!
A jegyellenőrök 2011-ben összesen 361 ezer bliccelőt találtak és büntettek meg a BKV járatain - írja a Magyar Nemzet. A pótdíjakból 800 millió forint folyt be.
Vágólapra másolva!

Összesen 361 ezer bliccelőt büntettek meg a BKV ellenőrei tavaly Budapesten, az érvényes jegy és bérlet nélkül közlekedők összesen nyolcszázmillió forintnyi pótdíjat fizettek be - írja a Magyar Nemzet.

2011-ben az alappótdíj összege 12 ezer forint volt. Ennek az összegnek csak a felét kellett befizetnie azoknak, akik a helyszínen rendezték a bírságot. Ezzel a lehetőséggel a bliccelők tíz százaléka élt, húsz százalékuk pedig harminc napon belül rendezte a tartozását. A társaság tapasztalata szerint a befizetők több mint háromnegyede él az utólagos bérletbemutatás lehetőségével.

A 2011-es összesítés még nem készült el, viszont 2010-ben összesen 1,3 milliárd (1 373 933 000) utasa volt a budapesti járatoknak. A fővárosban 2011-ben a legtöbben a 2-es és a 3-as metróvonalon, valamint a 4-es és 6-os villamoson utaztak. A közlekedési társaság számításai szerint egy átlagos munkanapon a 3-as metrót 550 ezren, a 2-es metrót 350 ezren, a 4-es, 6-os villamost pedig 400 ezren veszik igénybe - olvasható a Magyar Nemzetben.