Vágólapra másolva!
A nők a saját közegükben a hallgatóságot is másképp tudják elérni, könnyebb azonosulni velük és csatlakozni az üzenethez - mondta az [origo]-nak a Vagina monológok európai parlamenti előadásának szervezője. Karin Heisecke szerint sok nő és férfi képviselő örül a nők elleni erőszak jegyében szervezett rendezvénynek, kritikákat pedig csak közvetve hallottak.
Vágólapra másolva!

A Vagina Monológok című darab írója, Eve Ensler 1998-ban indította útjára a V(agina)-Dayt, azóta minden évben megemlékeznek a nők elleni erőszakról. Mint arról beszámoltunk, március 6-ára az Európai Parlamentbe szerveztek egy előadást, amelyen több európai parlamenti képviselő vállalkozott arra, hogy felolvas a darabból. Eve Ensler könyvében mintegy kétszáz nő vall például első szexuális élményéről, az erotikus fantáziáiról vagy az ellenük elkövetett erőszakról.

A rendezvény nem aratott osztatlan sikert az EP-képviselők között. Werner Langen német kereszténydemokrata politikus szerint "ennek a dolognak" nem az Európai Parlamentben, hanem a színházban van a helye, ezért felszólította Martin Schulzot, az EP elnökét, hogy vonja vissza a rendezvény engedélyét.

"Nem tudom elképzelni, hogy Werner Langen nem akar részt venni az erőszaktól mentes világ megteremtésében" - mondta az [origo]-nak Karin Heisecke, a V-day szervezője, hozzátéve, hogy eddig sok pozitív visszajelzést kaptak a rendezvényről, férfiaktól és nőktől egyaránt.

Karin Heisecke elmondása szerint, amikor az Európai Parlament arról tájékoztatta őket, hogy előadást szeretne tartani a Vagina Monológokból, el voltak ragadtatva. Mint mondta, idén közel 1500 helyszínen, így főiskolákon, színházakban, szórakozóhelyeken, zsinagógákban és parlamentekben is szerveznek V-Day-rendezvényeket. Utóbbira példaként a Fülöp-szigetek és a Kongó parlamentjét említette.

A szervező szerint azért van jelentősége annak, hogy nem igazi színésznők, hanem az Európai Parlament képviselői olvassák fel a darabot, mert a nők a saját közegükben a hallgatóságot is másképp tudják elérni, könnyebb azonosulni velük és csatlakozni az üzenethez, amely szerint a nők elleni erőszak elfogadhatatlan, azt meg kell állítani. Az Európai Parlamentben szervezett V-Day egy pártokon felül álló felhívás a cselekvésre, arra, hogy tartsák tiszteletben a meglévő vállalásokat, például azt, hogy ki kell dolgozni egy európai stratégiát a nők elleni erőszak megelőzésére, vagy hogy az EU és az összes tagállam írja alá az Európa Tanács erről szóló egyezményét - mondta Karin Heisecke.

Forrás: AFP/Getty/Sean Gardner
Eve Ensler egy New Orleans-i előadáson

Karin Heisecke szerint a Vagina Monológok-előadás a V-Day-rendezvények dísze lesz. A történet nők valódi elbeszélésein alapul, lehetővé teszi, hogy a nők megtudják: nincsenek egyedül a saját tapasztalataikkal. Ez segítheti feldolgozni az erőszakot annak, aki azt átélte. Ráadásul eltüntetheti a szégyenkezést is, ami gyakran együtt jár magával a vagina szóval.

A rendezvénynek a magyar EP-képviselők körében is eltérő a megítélése. "A politikai frakciók tekintetében ez egy egyoldalú rendezvény, amelyet azok a balliberális képviselők rendeztek, akiket a Magyarország elleni támadások kapcsán ismerhetünk" - mondta az [origo]-nak Hankiss Ágnes, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Ő azt mondta, a rendezvényre nem áll szándékában elmenni. Herczog Edit, a MSZP európai parlamenti képviselője az mondta az [origo]-nak, hogy bár a meghívót még nem látta, de nagyon örül a rendezvénynek, és ha ideje engedi, el is megy rá.

Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője nem lát kivetnivalót abban, hogy a darab helyszínéül az Európai Parlamentet választották, amennyiben az egy előre meghirdetett, szabadon választható program. "Adná Isten, hogy ez legyen a legnagyobb probléma" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel talán fel lehet hívni a figyelmet Magyarországon is arra, hogy még rengeteg teendő van a nőket ért erőszak ellen. Morvai azt mondta, hogy ha éppen ráér, akkor el fog menni a március 6-ai rendezvényre.