Alakul Áder János csapata

Vágólapra másolva!
A budapesti kormányhivatal főigazgatója, Haszonicsné Ádám Mária vezetheti a Köztársasági Elnöki Hivatalt - értesült a Hvg.hu. Haszonicsné, aki korábban Budapest aljegyzője is volt, az [origo]-nak annyit mondott, hogy valóban megkapta a hivatalvezetői felkérést.
Vágólapra másolva!

"A hivatalvezetői felkérést megkaptam, ennél többet nem szeretnék jelenleg mondani" - ennyit mondott az [origo]-nak Haszonicsné Ádám Mária, akiről a Hvg.hu azt írta, hogy ő lesz a szerdán megválasztott Áder János köztársasági elnök hivatalának vezetője. Haszonicsné, aki a budapesti kormányhivatal vezetője, azt nem árulta el, hogy igent mondott-e a felkérésre, és mikor kezdi a munkát a Sándor-palotában.

Haszonicsné Ádám Mária 2010 óta a Pesti Imre fideszes képviselő által vezetett fővárosi kormányhivatal főigazgatója. Haszonicsné kormányhivatali munkája előtt öt éven keresztül a Fővárosi Önkormányzat aljegyzője volt, 2008-ban aljegyzőként vette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét Bajnai Gordon akkori önkormányzati minisztertől. Korábban ügyvédként dolgozott, és a közbeszerzésről írt tanulmányokat, az Önkormányzati ABC, valamint a Közbeszerzési és tervpályázati fogalom- és iratmintatár című kötetek társszerzője.

Forrás: MTI/Földi Imre
Forrás: MTI/Földi Imre

Haszonicsné Ádám Mária Bajnai Gordontól vesz át kitüntetést 2008-ban

Áder Jánost szerdán választotta meg államfőnek a parlament, és szerdán derült ki, hogy Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke lesz Áder János, illetve a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke május 10-től.