Ángyán belekötött Csányi tehenészetébe

2012.10.27. 13:54

Ángyán József fideszes képviselő elképesztőnek nevezte, hogy Csányi Sándor 3,5 milliárdos tehenészete jelentős közpénz hozzáadásával épülhetett fel. Azt mondta, nagyon el kell gondolkodnia azon, hogy egy esetleges parasztpárt élére állna-e.

Nem jó irányba haladnak a dolgok a magyar agráriumban, ez látszik abból, ahogyan 2010 óta elosztották mintegy 20 ezer hektárnyi állami föld lejáró bérleti jogát, és ezért a politikai elit felelős, amely szövetkezett a spekulatív tőke embereivel - jelentette ki pénteken Ángyán József a Bama.hu beszámolója szerint Pécsett, ahol a Patacs Rácváros Egyesület meghívására tartott előadást.

A volt földművelésügyi államtitkár szerint 400 ezer hektár állami föld 80 százaléka olyanok kezében van, akik spekulációs céllal, feltehetően politikai hátszéllel kerülhettek helyzetbe, közülük nem kevesen 0, 10, 100 forintos hektáronkénti bérleti díjat fizetnek. A fideszes földosztogatásról példaként hozta a felcsúti polgármestert, Mészáros Lőrincet, aki 25 beadott pályázatából 25-öt nyert.

Elképesztőnek nevezte, hogy Csányi Sándor baranyai légkondicionált, 3,5 milliárdos tehenészete jelentős közpénz hozzáadásával épülhetett fel. Arról is beszélt, hogy a Fejér megyei Kajászón már történt polgári engedetlenség az új földbérleti szerződések miatt. Ott egy helyi sem nyert a pályázaton, ám kiderült, hogy egy pályázatnál szabálytalanság történt, ezért maguk felszántották az adott földet, bevetették, és ezt jelezték a Nemzeti Földalapkezelőnek.

Ángyán úgy tudja, Csorna környékén a helyiek hasonlóra készülnek, mert az eredményhirdetés előtt kiszivárgott, hogy a Fideszhez közel álló vállalkozó, Nyerges Zsolt vihet majd szinte mindent. Ha ez kiderül, akkor Ángyán szerint ott kiegyenesítik a kaszát.

Utalt arra is, hogy idővel szükség lehet a kisgazdapárt helyét átvevő pártra, mert ma senki, a Magosz sem képviseli a parasztokat. Jövőjéről Ángyán azt mondta, hogy mivel elmúlt 60 éves, van öt gyereke, nagyon meg kellene gondolnia, hogy egy esetleges parasztpárt élére állna-e.

KAPCSOLÓDÓ CIKK