Elkapták egy halálos gázolás gyanúsítottját

2014.01.28. 11:51

Megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint tavaly novemberben elgázolt, majd cserbenhagyott egy embert, aki a balesetben meghalt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője közölte: tavaly november 17-én hajnalban Zalaszentgrót határában történt a cserbenhagyásos baleset, egy 22 éves férfi az úton feküdt, amikor a jármű áthajtott rajta.

A gázoló elment a helyszínről, és csak közel 50 autótulajdonos és 30 tanú meghallgatása után sikerült megtalálni. Az elkövető megpróbálta félrevezetni a nyomozókat, de a poligráfos vizsgálat és a bizonyítékok ellene szóltak – mondta az osztályvezető.