Embertelen, szükségtelen, elfogadhatatlan – így kommentálta Magyarország több szomszédja is a magyar határvédelem szigorítását.
Ezzel együtt egyre több európai ország követi a magyar szigorítást, főként a határellenőrzés szempontjából.
Francois Hollande francia kormányfő is egyértelműen nyilatkozott a szigorításról. Mint az AFP hírügynökség kérdésére elmondta, ha a menekülthelyzet miatt szükség lesz rá, Franciaország nem habozik majd bevezetni a határellenőrzést.
A német szövetségi hatóságok vasárnap délután állították vissza a határellenőrzést az osztrák határon ideiglenes jelleggel, miután az előző hetekben több tízezer migráns érkezett Ausztrián keresztül Németországba. A rendőrség kedden összesen 3500 menekültet állított meg a német–osztrák határon. Őket a határ közeli Freilassingban egy gyűjtőtáborba szállították, ahonnan később az ország különböző részeire indultak tranzitbuszok.
Az osztrák rendőrök is folyamatos ellenőrzést tartanak: a szerdai nap folyamán 13, Magyarországgal közös határátkelőben vizsgálták át az autókat, de fokozottan ellenőrzik Szlovéniával közös határszakaszokat is.
Szlovénia egyenesen a magyar példára hivatkozott a menekültválság kapcsán: megerősítették határaik védelmét, mozgósították a rendőrséget és helikopteres járőrözést rendeltek el a magyar-szlovén, valamint a horvát-szlovén határzónákban.
Bulgária a menekültáradat fokozódására számít a török-bolgár határon, ezért kormányuk kész ismét katonákat küldeni a térségbe. A határőrség vezetője, Antonio Angelov szerint fel kell készülni a menekültválság fokozódására, hiszen látják, mi zajlik a szomszédos államokban.
Görögország megerősítette szerdán a rendőri jelenlétet a Törökországgal közös szárazföldi határán, hogy megakadályozza a menekültek tömeges beáramlását. A rendőri jelenlét fokozása mellett helyreállítják a két ország között mintegy 10 kilométer hosszan húzódó kerítést is, amely a februári áradások nyomán megrongálódott.
A menekültüggyel lehet kapcsolatos a szlovák hatóságok egyelőre nem indokolt intézkedése is: vasszerkezeteket helyeztek el a Magyarországot Szlovákiával összekötő esztergomi és a komáromi híd szlovákiai hídfőinél - hangzott el az M1-en. Talpas fémszerkezetekről van szó, amivel a helybéliek szerint lezárhatóak a hidak, ám ezt a szlovák hatóságok nem erősítették meg.
A magyar eljárást bíráló román és horvát kormány is felkészült a migrációs útvonalak változására: péntekre hívták össze a horvát nemzetbiztonsági tanács ülését, hiszen a schengeni övezetben bevezetett szigorítások miatt Horvátországra is több menekült érkezhet.
A magyar kerítést borzalmas üzenetnek tartó Zoran Milanovic miniszterelnök szerdán arról beszélt, hogy Zágráb átengedi Horvátországon a migránsokat, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába - a horvát főváros naponta jelenleg 1500 átutazó menekült fogadására képes.
Victor Ponta román kormányfő pedig hangsúlyozta, hogy a menekültkérelmek elbírálásakor elsősorban a román munkaerőpiac igényeinek megfelelő, képzett bevándorlókat, illetve a román felsőoktatási rendszerbe jelentkező hallgatókat részesítik előnyben. A román miniszterelnök egyébként Európára nézve szégyenletesnek tartja Magyarország menekültügyben tett lépéseit.