A Terrorelhárítási Központ feloldotta a Vlagyimir Putyin vezette orosz elnöki delegáció látogatásának idejére bevezetett személy- és létesítménybiztonsági intézkedéseit.

A hatóság korábban lezárta az Országház környékén levő utcákat, köztük a rakpart egy szakaszát, a Hősök tere, illetve a Fiumei sírkert környékét, továbbá a Sándor-palota környékét. Az intézkedést a nap folyamán a Sándor-palota és az Országház környékére vonatkozóan meghosszabbították annak érdekében, hogy az orosz elnöki delegáció biztonságosan mozoghasson a budapesti programhelyszínek között.

Hajdu János, a TEK főigazgatója az intézkedéseket azzal indokolta, hogy ezeken a helyszíneken résztvevő orosz elnök nemzetközileg védett személy, a vonatkozó kormányrendeletben, valamint a vonatkozó nemzetközi egyezményben foglalt kötelezettségek pedig csak a területre belépők fokozott ellenőrzésével, a belépés és a benntartózkodás korlátozásával biztosítható.