Hatályon kívül helyezte a rendőrség nyomozást elutasító határozatát és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség Juhász Péter belvárosi ingatlanértékesítések miatt tett feljelentése alapján. 

Ezt az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője közölte az MTI-vel és a Facebook-oldalán is megosztotta a hírt. A főügyészség határozatát is eljuttatta a távirati irodának, a dokumentum szerint a nyomozás határidejét 2015. június 30-ig hosszabbították meg. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a távirati irodának megerősítette, hogy hivatalból nyomozást rendeltek el az ügyben.

A Belváros nem tud a nyomozásról

Belváros-Lipótváros Önkormányzata semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott sem a Fővárosi Főügyészségtől, sem más illetékes hatóságtól - közölte a sajtóosztály az Origóval. A belvárosi önkormányzat szerint "Juhász Péter továbbra sem hajlandó elfogadni, hogy minden szenzációhajhász próbálkozásairól kiderült: vádjai nem álljak meg a helyüket".

Közölték azt is, hogy mivel minden ingatlan eladása a szabályoknak megfelelően történt, ezért Belváros-Lipótváros Önkormányzata készséggel áll az illetékes hatóságok rendelkezésére,amennyiben hivatalos megkeresést kap.

Ingatlanmutyit sejt Juhász

Juhász Péter feljelentésében azt állította: a budapesti V. kerületi önkormányzat ingatlanvagyonának értékesítése során évek óta jogszabálysértően jár el, ami által - becslése szerint - 4 milliárd vagyoni hátrány keletkezhetett.

Juhász Péter nem tágít az ügybenFotó: Szabó Gábor - Origo

A politikus úgy véli, az önkormányzat egy adott ingatlant egy társaság értékbecslése után adta egy meghatározott bérlőnek, aki rövid időn belül egy kft. értékbecslésével kedvezményes áron meg is vette. A vevők Juhász Péter szerint sok esetben rövid időn belül jóval magasabb áron adták tovább az önkormányzattól megvett ingatlant. 

Az ügyészség álláspontja   

Az ügyészség szerint a nyomozóhatóság több iratot nem szerzett be. Megállapította azt is: "tény, hogy a közjegyzői iratokba foglalt bérleti szerződések határozatlan időre köttettek, de a bérlők rövid időn belül vételi nyilatkozattal éltek, és ilyen előzmények mellett a bérlet valóban formálisnak tűnik, amelynek egyetlen célja - jelenleg nem kizárhatóan - kizárólag a vételárkedvezmény megszerzése lehet". 

A Juhász Péter által szervezett tüntetés a BelvárosbanFotó: Szabó Gábor - Origo

A főügyészség szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a bűncselekmény gyanúját kizárni nem lehet, ezért a még március végén kelt határozatával a nyomozást elrendelte.

Az V. kerület törvényszerűen járt el

Az eddigi információk szerint 2008 és 2013 között 277 üzlethelyiséget és pincehelyiséget értékesített az V. kerületi önkormányzat. Ebből 155-öt 30 százalékos kedvezménnyel adott el. Ezt azzal indokolták, hogy előtte a vásárlók bérelték az érintett helyiségeket, és az évről évre emelkedő bérleti díjakat megfizették. Juhász Péter úgyneveztt antikorrupciós sétát is szervezett. Ide kattintva elolvashatja akkori tudósításunkat. 

Az V. kerületi önkormányzat korábban azt közölte, hogy mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el. Erről bővebben ide kattintva olvashat. Az V. kerületi ingatlanértékesítésekről itt írtunk korábban. Az Állami Számvevőszék nemrégiben azt közölte, hogy jogszerűek voltak az V. kerület önkormányzatának vagyonértékesítésekről hozott döntései 2009 és 2013 között. A részleteket itt találja