Ezért büntették meg a rendőrök Kern Andrást

Kern András
Vágólapra másolva!
A színész sietett, szabálytalankodott, és ez sokba kerülhet.
Vágólapra másolva!

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész munkába igyekezett, és egy pár perces sorban állást szeretett volna megúszni azzal, hogy Budán, a Rómer Flóris utcából balra kanyarodva, kék sportkocsijával felhajtott a villamossínekre, és elindult a Margit híd felé. Balszerencséjére a rend őrei éppen arra jártak, így a színész kemény pénzbüntetésre számíthat – írja a Blikk.

A színházba sietett Kern András Fotó: Pozsonyi Janka

Kern nem tagadta a történteket. A lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, darabokra van szedve a város, máshogy nem lehet közlekedni. Órákkal korábban el kell indulni, ha az ember nem akar késni. „Előadásra mentem, és nem értem volna oda máshogy, ezért hajtottam fel a sínekre, és újból megtenném, ha kellene.

Azért, mert dugó meg ennyi felújítás van a városban? Megállítottak a rendőrök, majd jön csekken a büntetés, azt befizetem” – mondta Kern András a Blikknek.

A hatályos közlekedési szabályok szerint ilyen esetben szabálysértés miatt indulhat eljárás a vétkes sofőr ellen. Ebben az esetben a maximálisan kiszabható büntetés akár 150 000 forint is lehet.