Megverték, de nem rabolták ki, mert nem volt nála semmi

Vágólapra másolva!
A három férfi hétfőn délután kezdett kiabálni egymással. Ezután ketten megverték a harmadik férfit, majd elmenekültek. A velük lévő két nő a verés után átkutatta a földön fekvő, eszméletlen férfit, majd ők is elmentek, miután nem találtak nála semmit. A mentősöket és a rendőröket járókelők hívták – írja a Délmagyar.hu.
Vágólapra másolva!

A kórházban kiderült, hogy a férfi nem a veréstől, hanem a korábban ivott alkoholtól vesztette el az eszméletét.

A rendőrök még aznap elfogták a támadókat, és ki is hallgatták őket. Súlyos testi sértéssel gyanúsítják őket.