Kővel dobtak meg egy kislányt a 136E buszon

2018.07.25. 14:38

A Margó Tivadar utca és az Árpád utcai megálló között járt a busz, amikor valaki megdobta egy kővel.

A Pesten Hallottam Facebook-csoportban tettek közzé egy bejegyzést, miszerint szerda délelőtt, 10:40 körül valaki egy kővel dobta meg a 136E jelzésű buszt.

A kő berepült a nyitott ablakon, és fejen talált egy 11 éves kislányt.

A gyerek szemöldöke és az orrnyerge között egy nagyjából 2 centiméteres seb keletkezett, amit valószínűleg össze kellett varrni.

Elképzelhető, hogy ez a heg örökké látszódni fog a kislány fején.

A gyereket a Heim Pál Kórházba vitték, az Origo információi szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás jelenleg is tart – mondta az Origónak Csécsi Soma rendőrségi szóvivő.

Azt egyelőre nem tudták megerősíteni, hogy a kő a nyitott ablakon repült-e be a buszba, vagy olyan erővel zúzta be az ablaküveget, hogy az sebesítette meg a lányt.

Az esettel kapcsolatban kerestük a Heim Pál Kórházat, a következő választ kaptuk: Adatvédelmi okok miatt gyerekről információt nem áll módunkban kiadni.

A BKV vizsgálatot ondított az ügyben. 

A balesetben érintett kislány szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett a fején, orvosi ellátásban részesült - válaszolták a megkeresésünkre.