Mi lehetünk az utolsók, akiknek esélyük van megmenteni a bolygót

2018.09.27. 14:19

Milyen lesz a világ 2030-ban? – a világ problémáiról és annak lehetséges megoldásairól tartották a Világ Legnagyobb Tanóráját a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2018. szeptember 25-én.

A Világ Legnagyobb Tanórája Budapesten, 2018. szeptember 25-énForrás: Kaliczka Gabriella (EKE-OFI)

A Világ Legnagyobb Tanórája elnevezésű nemzetközi oktatási projekt keretében tartották meg a rendhagyó tanórát, melyen közel 100 diák vett részt. A tanóra előadói a programsorozatot támogató magyarországi szervezetek – EMMI, UNESCO, UNICEF, NFFT és a PontVelem– vezető tisztségviselői voltak. A tanóra menete az ENSZ szakértői által írt és javasolt óravázlat alapján zajlott.

A közel 200 éves, nagy múltú és viharos történelmű, számos neves diákjáról híres Fasori Gimnázium méltó helyet kínált a rendezvénynek, a diákok a díszteremben rendezkedtek be a másfél órás interaktív tanórára. Hajdó Ákos, az intézmény vezetője az iskola történelmi múltja mellett kiemelte jelenlegi ökoiskola-programjukat, amely a Világ Legnagyobb Tanórájához hasonlóan a diákok fenntarthatóságra nevelését tarja fókuszban.

Globális Célok a fenntartható fejlődésértForrás: Origo
3 éve indult az ENSZ "Project Everyone" kampánya

Éppen 3 éve, 2015. szeptember 25-én, az ENSZ indította útjára a „Project Everyone" kampányát, amelyben a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a gyerekekkel.

A Világ Legnagyobb Tanórája az első globális oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat, amelyek a társadalom kiemelt problémáira kívánnak megoldást nyújtani többek között a mélyszegénység felszámolásával, az esélyegyenlőség megteremtésével, a minőségi oktatás biztosításával és a környezetünk védelmével.
Magyarországon immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre ez a témahét 2018. szeptember 24–28. között, amelynek szervezésére és lebonyolítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma a PontVelem Nonprofit Kft.-t bízta meg. A programsorozaton - nemzetközi szinten is - magas részvételi arány jellemzi a magyarországi iskolák aktivitását: több mint 500 iskola, 3500 osztálya, 70 000 diákja vesz részt a témahéten.

A rendhagyó tanórát Dr. Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára indította, előadásnak célja a Globális Célok ismertetése volt. Figyelemfelkeltő prezentációjában a gyerekek megismerhették a Globális Célok születésének folyamatát is:2015. szeptember 25-én New Yorkban, a Fenntartható Fejlődési Csúcstalálkozón az ENSZ 193 tagállama egyhangúlag elfogadta a történelmi jelentőségű, új globális fejlődési programot, amely 2030-ig a fenntartható jövőért 17 Globális Célt tűzött ki. A csúcstalálkozó fő üzenete a következő volt:

...Mi lehetünk az első generáció, amelynek sikerül véget vetnie a szegénységnek, és mi lehetünk az utolsók, akiknek esélyük van megmenteni a bolygót. A világ jobb hely lesz 2030-ban, ha céljainkat sikerül megvalósítanunk.

Dr. Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága főtitkára előadást tart a Világ Legnagyobb Tanórája elnevezésű rendezvényen a Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2018. szeptember 25-én. A tanórát az ENSZ szakértői által írt és javasolt óravázlat alapján tartották

A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: MTI/Mohai Balázs

Ezután Pálfi Erika, az Emberi Erőforrások Minisztérium Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztályának főosztályvezetője egy interaktív foglalkozás keretében mutatta be a gyerekeknek, milyen az, ha valaki saját bőrén érzi a globális problémákat, mint például azt, hogy egyes diákok igazságtalanul kitüntetett figyelmet kapnak. A gyerekek emellett betekintést nyerhettek a minisztérium hétköznapjaiba és az EMMI minőségi oktatásért (4. Globális Cél) folytatott tevékenységeibe.

A tanóra célja az volt, hogy a gyerekek kellőképpen megismerjék a Globális Célokat, ezen belül is megismerjenek egy olyan globális problémát, mely példát mutat arra, miért van szükség ezekre a célokra, ezáltal megtervezzenek egy olyan ideális országot, ahol az összes Globális Cél érvényesülni tud, illetve, hogy összekössék saját életüket a Globális Célokkal és vállalásokat tegyenek annak érdekében, hogy ezeket elérjék.

Pálfi Erika az interaktív foglalkozás végén elmondta, maga is nap mint nap tesz a Globális Célok megvalósításáért, például munkaidején kívül olvasás- és írástudatlan roma felnőtteket tanít, akiknek gyerekkorukban nem volt lehetőségük iskolába járni hátrányos helyzetük miatt. 

Pálfi Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztályának főosztályvezetője

A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az ismeretek elmélyítésére ezt követően a gyerekek gondolkodtató feladatot kaptak. Egy olyan országot kellett elképzelniük, amelyben a Globális Célok mindegyike érvényesül. Érdekes volt látni, hogy a gyerekek mennyire lelkesen vetik bele magukat a csoportmunkába. A tanórának ezt a részét Kovács Annasára, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyermekjogi munkatársa vezette le. Az UNICEF célkitűzése, hogy minden gyermeknek olyan gyermekkora legyen, ahol kibontakozhatja képességeit és a benne rejlő tehetséget.

A magyarországi fenntarthatósági célokat a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács koordinálja. A szervezet munkáját Zentai Sára fenntarthatósági politikai tanácsadó mutatta be a Világ Legnagyobb Tanórájára készült animációs kisfilm mellett.

A program zárásaként a gyerekek saját vállalásaikat fogalmazhatták meg Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója segítségével. Ezt követően a részvevők megismerkedtek a PontVelem Okos Programmal is, amely a szelektív hulladékgyűjtésben, karitatív tevékenységekben és fenntarthatóságról szóló rendezvényekkel segíti az iskolás gyerekeket.

Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Világ Legnagyobb TanórájánForrás: Origo

A tanóra végén egy érdekes kísérlet következett, amely azt mutatta be, hogy a Globális Célok milyen szerepet töltsenek be mindennapi életünkben.

Ha egy edényt megtöltünk nagyobb labdákkal, kisebb kövekkel, majd homokkal, hamar megtelik! Így teljesedik ki életünk is. Ám ha számba vesszük, melyik tárgy mit jelképez, elgondolkodhatunk azon, mire fontos sok időt szentelnünk az életünkben, és mire nem. Életünk legfontosabb része az egészséges élet, a tanulás, a család, a barátok. Ezt jelképezik a labdák. A kövek céljainkat jelentik, a zenetanulás vagy a sport mellett ide tartoznak a fenntarthatóságot jelentő Globális Célok is. A homok azokat a tevékenységeket jelenti itt, amelyre rengeteg időt pazarolunk el, ahelyett, hogy az élet fontos dolgaival foglalkoznánk. Ilyen lehet például, ha lógunk a neten, „kütyüzünk”, ahelyett, hogy például a barátainkkal találkoznánk.

– magyarázta el a kísérlet lényegét Matolcsy Miklós a gyerekeknek. 

A gyerekek a bemutató végén festett dunai kavicsokat kaptak ajándékba, amelyre a Globális Célok voltak felfestve, hogy ne feledkezzenek meg a Globális Célokról és vállalásaikról.

A festett köveket Cseh Judit, a PontVelem Nonprofit KFT. munkatársa készítette

A képre kattintva galéria nyílik!
Forrás: Origo
Előző
  • 1
  • 2
Következő