Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kazahsztánban adott sajtónyilatkozatot. Azt mondta, hogy
Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket,
amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni.
A kormányfő hivatalos látogatáson van Kazahsztánban,
ahol Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel folytatott megbeszélést.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a kapcsolatok erősítése a keleti, közép-ázsiai országokkal
nekünk könnyen megy, mert történelmi gyökereink a közép-ázsiai térségben élő népekhez kötnek minket,
ezért a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételének megvan a kulturális talapzata.
Úgy látja, minden, ami ma történik a nemzetköz politikában, erre az új helyzetre reflektál. Korábban evidencia volt, hogy a technológia, a gazdasági fejlődés kérdésében,
a sikeres politikai rendszerek kikísérletezése ügyében a Nyugat okkal úgy érezte, hogy a legnagyobb teljesítményre képes a világon,
de ez a helyzet most megváltozott, és a Kelet folyamatosan erősödik. A következő tíz évet is ebben az erőviszony-változásban éljük le - fűzte hozzá.
A miniszterelnök azt mondta, hogy
hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a demokrácia nemcsak azt jelenti, hogy az emberek részt tudnak venni a választáson, és megadatik a lehetőség, hogy bevonódjanak a közös ügyek megvitatásába.
A demokrácia a régi görög felfogás szerint kormányzati formát is jelent, vagyis a véleményszabadságnak meg a részvételnek végül is egy hatékony és stabil kormányzásban kell testet öltenie - fogalmazott.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy
ezért ma a legsikeresebb országok egyben a legstabilabb politikai rendszerű országok.
Kazahsztán az elmúlt években élen járt a stabilitás tekintetében, és a mostani változások is erősítik a stabilitást, ami mindenképpen elismerést érdemel - mondta.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a földrajzi távolság hatalmas a két nép között, ezért nagyon nehéz erős és sűrű szövésű gazdasági kapcsolatokat létrehozni,
de nem lehetetlen.
Sokat dolgoztak azért, hogy legyenek közös gazdasági vállalkozások, az elsők között vettünk részt a nurszultani pénzügyi központ kiépítésére irányuló törekvésekben - idézte fel.
Orbán Viktor arra is emlékeztetett, hogy létrehoztak egy beruházási alapot, amely első gyümölcseit meg is hozta, az első komoly mezőgazdasági beruházást már átadták, és elfogadták a másodikat, egy nagy tejüzem felépítését.
A kormányfő arról is beszélt, hogy
a napokban mintegy száztagú üzleti delegáció érkezik Magyarországról az együttműködés további lehetőségeinek megtalálására.
Azt is elmondta, hogy 250 kazah hallgató tanul ösztöndíjjal Magyarországon, ami azért jó, mert
a távolság legyőzésének legjobb eszköze a barátság, a barátság pedig csak kölcsönös ismeret alapján fejlődhet ki.
Amikor a kazah diákok visszatérnek, jó nagykövetei lesznek a kazah-magyar barátságnak és gazdasági együttműködésnek - vélekedett.
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök azt mondta, hogy
Magyarország fontos partner Kazahsztán számára az EU-ban és a közép-európai térségben,
a két országot politikai, gazdasági érdekek és történelmi gyökerek is összekötik.
Magyarország volt az első közép-európai ország, amely stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Kazahsztánnal,
és ez bizonyítja, hogy a két ország megérti egymást és arra törekszik, hogy együttműködésük még erősebb legyen.
A kazah elnök különösen fontosnak nevezte a stratégiai tanács és a kormányközi vegyes bizottság munkáját. A hónap végén Magyarországról érkező nagy üzleti delegáció új lökést ad a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatoknak, továbbá új szintre emeli a beruházási együttműködést.
Az országában minden feltétel adott a beruházásokhoz, jó az üzleti környezet.
Az elnök köszönetet mondott Magyarországnak, amiért 250 kazah hallgatónak biztosít ösztöndíjat, ez - mondta - erősíti a két ország barátságát.
Orbán Viktor kedden érkezett meg Kazahsztánba, akkor találkozott Askar Mamin kazah miniszterelnökkel, továbbá megbeszélést folytat Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is.
A kormányfő innen Pekingbe utazik tovább, ahol Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon.