Az elmúlt 17 évben még megszorítani sem tudták a Fideszt

önkormányzati választás 2014 fidesz eredményváró logó
Fidesz szimpatizánsok és párttagok a Bálna központban 2014. október 12-én
Vágólapra másolva!
A baloldali pártok utoljára 2002-ben tudták a megyék többségét megnyerni az önkormányzati választások megyei listás ágán. A Fidesznek azóta nincsen versenytársa, sőt az elmúlt két önkormányzati választáson minden megyében többséget szerzett. A megyei közgyűlési választásokon általában a kormánypártok nyernek, csak kétszer történt ez másként. Legutoljára éppen a Fidesz nyert ellenzékből 2006-ban. 
Vágólapra másolva!

Október 13-án tartják Magyarország történetének nyolcadik szabad önkormányzati választását. Az idei önkormányzati választás lesz az első olyan a rendszerváltás óta, amit öt évvel a legutóbbi voksolás után tartanak és nem egy parlamenti választás évében,ezért is különösen érdekesek lesznek az eredmények. Most a megyei közgyűlési választásokat elevenítjük fel.

Az önkormányzati választásokon

a pártok támogatottságát a legjobban a megyei közgyűlési választásokon lehet lemérni.

Ennek oka, hogy itt a választók egy listára voksolnak, így az adott személyek iránti szimpátia, vagy antipátia kevésbé érvényesül. A megyei közgyűlési listákra Budapestet és a megyei jogú városokat leszámítva mindenütt lehet voksolni. Persze korábban olyanra is volt példa, hogy egy-egy megyében valamilyen helyi civil lista képes volt országos pártokat megelőzni, de az elmúlt években már ilyenre nem volt példa.

A kezdetek

1990-ben még meglehetősen bonyolult szisztémában választották meg a megyei közgyűlési tagokat. Az akkori voksolás azonban teljes mértékben az áprilisban még országgyűlési választást nyerő MDF és szövetségesei elleni proteszt szavazássá változott azzal, hogy pár hónap alatt mindenki számára világossá vált, hogy a kommunista diktatúra felszámolása gazdasági nehézségekkel jár.A választáson csupán Győr-Moson-Sopron, Fejér és Pest megyében tudott a kormánykoalíció többséget szerezni, míg a többi megyében vagy független, vagy ellenzéki erők tudtak diadalmaskodni.

Az 1990-es önkormányzati választásonsúlyos vereséget szenvedett az Antall József vezette kormánykoalíció Forrás: Fortepan/SZALAY ZOLTÁN

1994 tavaszán az MSZP-SZDSZ koalíció kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Az önkormányzati választás előtt az előző kormány pártjai egyesítették erejüket, de ez akkor még kevés volt ahhoz, hogy az MSZP-t megelőzzék. A szocialisták a megyék többségét megnyerték, míg a jobboldal csak Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tudott diadalmaskodni. Heves és Pest megyében pedig független jelöltek diadalmaskodtak.

Kormánypárti sikerek

1998-ban a tavaszi választáson a Fidesz irányította jobbközép ellenzék szerezte meg a többséget. Az önkormányzati választáson a balliberális ellenzék visszavágásra készült, de ezt nem sikerült a megyei közgyűlési választásokon végrehajtania. A Fidesz és szövetségesei 13 megyében szereztek többséget. A korábbi voksoláshoz képest tehát

az MSZP jelentős pozíciókat vesztett, míg a jobboldalnak először sikerült többséget szereznie a megyék nagy részében.

2002 tavaszán nagyon szoros versenyben tudta csak megverni az MSZP-SZDSZ-koalíció a Fideszt. A Medgyessy-kormány fedezet nélküli osztogatása, ami elindította az országot a csőd felé ekkor még sikert hozott. Az MSZP és az SZDSZ 13 megyében szerzett többséget, míg a Fidesz négyben. A 17 évvel ezelőtti voksolás tehát ismételten az akkori kormányzat pozícióját erősítette meg.

Medgyessy Péter utolsó nagy győzelme a 2002-es önkormányzati választáson volt Forrás: MTI/Kovács Attila

Csak a Fidesz

2006 tavaszán az MSZP nyerte az országgyűlési választást, de Gyurcsány Ferenc hamar lebukott: kiderült, hogy rengeteg hazugsággal és csalással tudtak csak az első helyen végezni. A választás után jöttek a megszorítások, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése alapvetően változtatta meg a politikai erőviszonyokat. Az október 1-jei önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP-szövetség elsöprő győzelmet aratott.

A Fidesz vezette ellenzék a 19 megyéből 18-at megnyert, így 1990 után másodszor fordult csak elő, hogy az ellenzék le tudta győzni a kormányt a tavaszi veresége után.

2010-ben a kétharmados Fidesz-KDNP győzelmet hozó országgyűlési választás után a balliberális oldal teljesen szétesett, és az októberi önkormányzati választásra sem sikerült magára találnia. A kormánypártok az összes megyében abszolút többséget szereztek. 2014-ben szintén úgy érkeztünk el az önkormányzati választáshoz, hogy az ellenzék a korábbi országgyűlési és európai parlamenti voksoláson súlyos vereséget szenvedett. Így pedig gyakorlatilag megismétlődött a 2010-es eredmény.

A Fidesz 2006 óta mindig megnyerte a megyi közgyűlési választásokat Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az elmúlt hét megyei önkormányzati választáson tehát csupán kétszer tudott az aktuális ellenzék nyerni a kormánypártok ellen, míg ötször a kormányzók erők tudtak többséget szerezni. Vannak olyan megyék, Győr-Moson-Sopron és Pest megye, ahol a baloldali pártoknak eddig még egyszer sem sikerült nyernie, míg a Fideszt egyetlen párt sem tudta megszorítani a megyei választásokon 2002 óta. Október 13-án minden előrejelzés szerint egymás után negyedszer arat elsöprő győzelmet a Fidesz a megyei önkormányzatok választásain.