Miután múlt héten kiderült, hogy a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc maximálisan bevándorlópárti feleségét, Dobrev Klárát tette az EP-lista első helyére, az LMP sem akart nagyon lemaradni. A párt hétvégi kongresszusán a zöldpárti küldöttek azt a Vágó Gábort rakták meg európai listavezetőnek, aki nem is olyan régen még Soros György kormánytagok lejáratására szakosodott portáljának, az Átlátszónak a munkatársa volt. Az LMP-be ide-oda cikázó politikus nekilátott feladatának, és a pártösszejövetel után sorra adta az interjúkat a különböző sajtótermékeknek. Szerda reggel a Népszava mellett a Jobbik háziportáljának, az Alfahírnek is nyilatkozott, ahol szóba került, mi a viszonya a bevándorláshoz. Vágó szavaiból az tűnt ki, nem tartja fontos problémának, hogy más kultúrájú embertömegek érkeznek a kontinensre. Változtatás nélkül így nézett ki a beszélgetésnek ez a része:
Magyarán
az LMP európai listavezetője szerint - bár a küldöttekre fogta - az egész kontinenst foglalkoztató migráció nem olyan fontos, hogy a kampányban foglalkozzanak vele.
Mindez olyan szempontból furcsa, hogy tavaly augusztusban Keresztes László Lóránt, a párt egyik társelnöke úgy fogalmazott a nem sokkal később megszűnő Heti Válasznak, hogy "élen kellene járjunk abban, hogy erről a problémáról nyíltan és érthetően beszéljünk, a valódi okokról, a környezeti okokról, s arról, hogy lehetne megszüntetni a népvándorlás okait." Erős a gyanú, hogy ez is csak kommunikációs fogás volt az LMP részéről, hiszen fél évvel később már nem fért el az egész kontinenst érintő probléma a párt legfontosabb európai programpontjai között.
Az LMP-ről korábban számtalanszor bebizonyosodott, hogy teljes mellszélességgel a migráció pártján áll. Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke még 2015 februárjában mondta az M1-nek nyilatkozva, hogy „Magyarországon a bevándorlás nem probléma, nincs menekülthullám". Egy hónappal korábban pedig a következőképpen foglalt állást a kormány bevándorlásellenessége kapcsán: „ha elkezdünk riogatni, ha elkezdünk arról beszélni, hogy lezárjuk a határokat, azzal semmire nem fogunk menni." 2015 júniusában a Kossuth Rádiónak az uniós kvótarendszert méltatta, és a határkerítést is károsnak tartotta, hiszen szerinte „a kerítés nem humánus, és egyáltalán nem jelenti a menekültkérdés megoldását". Tavaly év végén pedig egy erővágóval pózolva próbált meg élcelődni a magyar határzáron egy közösségi oldalára feltöltött képen.
Hadházy Ákos, a párt másik korábbi társelnöke is csatlakozott a sorba, hiszen azt mondta korábban, tévedünk, ha elhisszük, hogy a kerítésen átmászó embereken múlik Magyarország jövője. 2015 augusztusában pedig azon viccelődött az ATV-n, hogy nem a határra, hanem a fideszes politikusok köré kellene kerítést húzni, mert ők a veszélyesek, nem a migránsok. Hadházy 2017 decemberében a Lánchíd Rádió műsorában az egész bevándorláskérdést és az emiatt indított nemzeti konzultációt egyszerűen „kitalációnak" nevezte.