Terhes nő, sztriptíztáncos anyós és egy tetováló rabolt ki egy idős férfit

Vágólapra másolva!
Két hónap állandó nyomozás után tetten érték a két nőből és egy férfiból álló rablóbandát a budaörsi rendőrök. A hét hónapos terhes nő, a sztriptízbárokban dolgozó anyósa, illetve társuk, a szakácsként és tetoválóművészként dolgozó férfi együtt raboltak ki egy 87 éves zsámbéki férfit november 15-én.
Vágólapra másolva!

A férfi lánya jelentette a rendőröknek, hogy nem tud bemenni idős édesapja házába, mert valaki belülről bezárta az ajtót. A rendőrök egy nyitott ablakon keresztül másztak be a házba, ahol ájultan találták az idős férfit.

A lakásban betörésre utaló nyomokat találtak, az egyik fiókot valaki felfeszítette.

Az idős férfit kórházba vitték, ahol kiderült, hogy elkábították, altatót, nyugtatót és görcsoldó szereket adtak be neki olyan mennyiségben, amitől akár meg is halhatott volna.

Ahogy az idős férfi magához tért, meghallgatták, hogy mire emlékszik az esetből. Nehezítette az ügyet, hogy – mivel el volt kábítva – csak halvány emlékeket tudott felidézni.

Elmondta, hogy egy nő hívta telefonon, aki ismerősének adta ki magát, és közölte vele, hogy szeretné meglátogatni. Amikor letette a telefont, a nő rövid időn belül ismét felhívta, és azt mondta neki, hogy ott áll a ház előtt, szeretné, ha beengedné. A férfi kinyitotta neki a kaput, a nő bement, és magával vitte a bűntársát is.

Ezután

az egyik nő elterelte a férfi figyelmét, míg a másik gyógyszereket csempészett az italába,

majd pezsgőzni kezdtek. A férfi hamar elfáradt, ezért kiengedte látogatóit, és úgy döntött, hogy lefekszik. Hirtelen rosszul lett, és elájult. Ébredése után az eseményekre már csak homályosan emlékezett. Mivel a két nő felváltva volt a szobájában, ő pedig bódult állapotban volt, azt gondolta, egy ember volt nála, és összemosta kettejük jellemzőit. Annyit mondott, hogy vendége nagydarab, húsos nő volt, testén virágmintás tetoválásokkal.

Miután elájult, a két nő kinti társukkal együtt visszament egy ablakon keresztül, és több mint egymillió forintot vittek magukkal.

A lakásban egy gumikesztyűt találtak, amiről először azt gondolták, hogy a mentősök hagyták ott. Azonban gyanús volt nekik, hogy nem kék, hanem fehér színű volt. Próbaképpen elküldték DNS-vizsgálatra. Február elejére meg is érkezett az eredmény, amely kimutatta, hogy a kesztyűben található bőrdarabkák és testnedvek egyeznek egy 35 éves gyulai férfi DNS-ével.

– mondta el Vizi Krisztián rendőr a BEOL-nak.

A kihallgatás során tisztázódott a novemberi rablás menete.

Az egészet a 25 éves terhes nő anyósa tervezte el, miután megtudta, hogy az idős férfi jó anyagi körülmények között él. A két nő, hogy legyen velük egy erős férfi, magával vitte az Érden dolgozó férfit, aki kifeszítette a fiókot.

A férfit letartóztatták, a két nő egyelőre szabadlábon védekezik.