Szijjártó Péter: Újabb komoly egészségügyi szállítmány jött Magyarországra

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. április 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 14-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt 24 órában másfél millió védőruha érkezett a magyar orvosok és nővérek számára - jelentette be Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a védőruhák mellett érkezett százezer kesztyű, ötvenezer koronavírusteszt és kétszáz lélegeztetőgép is. "A repülőgépek a következő napokban is folyamatosan szállítják az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra" - tette hozzá.

Szijjártó Péter megjegyezte, Magyarország megteheti, hogy segít a környező országoknak is, hiszen a Kína-Magyarország légihíd folyamatosan működik.