Gyurcsány Ferenc szerint nehéz napjai vannak a szocialista pártnak, de ez nem jelentheti az együttműködés végét - így reagált a DK elnöke arra, hogy a III. és XX. kerületi MSZP-s polgármester belépett a pártjába. A két politikus lépésével alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.

Elhagyta az MSZP-t és a DK-hoz csatlakozott két fővárosi polgármester. Kiss László óbudai, valamint Szaniszló Sándor pestszentlőrinci városvezető azzal indokolta döntését, hogy a DK-tól kapják a legtöbb támogatást programjuk végrehajtásához. Az MSZP elnöke még csütörtökön úgy reagált: a két politikus csalódást okozott közösségüknek.

Gyurcsány Ferenc: Nincsenek könnyű napjai az MSZP-nek

Azoknak van igaza, akik amikor az ellenzékről gondolkodnak, azt mondják, hogy nem azért kell együttműködni, mert nincsenek vitáink, hanem azért, hogy egyszer majd lehessenek- írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

 

Becsapja az MSZP-t Gyurcsány

Mindez azt jelenti, hogy Gyurcsány becsapja az MSZP-t azzal, hogy ámítja őket, hogy a kormány elleni összefogás a legfontosabb, mivel valójában semmi más célja nincsen, mint hogy megsemmisítse a szocialista pártot.

 

Gyurcsány Ferenc a bejegyzésében a kormányellenesség mögé bújik, pedig valójában a célja, hogy volt pártját szétaprózza.

 

 

Gyurcsány Ferenc szép lassan lenyeli az MSZP-tForrás: Origo

Gyurcsány elismerte, hogy a két polgármester átlépése miatt nem lehetnek könnyű napjai az MSZP-nek, de szerinte nem lehet olyan csalódás, amely megkérdőjelezi egymás tisztességét és közös hitét.