A gyilkosság előtt többször brutálisan megverte barátnőjét a dombrádi férfi

Vágólapra másolva!
Leszegett fejjel, rendőrök kíséretében ment át a rendőrségi fogdából a börtön bejáratához az a férfi, akit terhes barátnője megölésével gyanúsítanak a Blikk tudósítása szerint. A férfi – akinek az előkészítő tárgyalását a vírushelyzet miatt távmeghallgatáson folytatták le – 30 napra már biztosan börtönbe kerül.
Vágólapra másolva!

A 24 éves, terhes nőt félig meztelenül találták meg holtan dombrádi házuk udvarán. A gyanú szerint az élettársa verte halálra. A gyilkosság után a férfi elmenekült, de többen úgy gondolták, hogy nem hagyta el a települést. Végül vasárnap fogták el, az anyja házából, az ágyneműtartóból került elő.

A törvényszék közleménye szerint

azért ölte meg a nőt, mert annak új szerelme volt.

"Csak akkora fájdalmat kívánok Csabi édesanyjának, amekkorát nekem kell kibírnom. Nem többet!" – mondta a Blikknek a meggyilkolt lány anyja, aki mindössze egy éve temette el agyvérzésben meghalt fiát.

A meggyilkolt nőnek három gyereke volt. Kettőt a gyámhivatal már a kórházban elvett tőle, egyet az anyja nevel. Pont a kislány születésnapját ünnepelték, amikor a rendőrség bekopogtatott hozzájuk.

– mondta az anya, aki nem tudja miből fogja eltemettetni a lányt, akit a gyilkosság előtt három héttel látott utoljára.

– emlékezett vissza az asszony, aki azt is elmondta, hogy volt, hogy lányának mindkét alkarja össze volt vagdosva, de az is megtörtént, hogy a kezét és lábát is eltörte a férfi őrjöngő dühében.