Mozgássérült asszonyt raboltak ki Apcon

2020.06.24. 10:53

Két Heves megyei férfi megállapodott abban, hogy az otthonuk környékén különböző bűncselekményekkel fognak pénzt szerezni, akár erőszak árán is. Ennek megfelelően az egyikük megvert és kirabolt egy idős, mozgássérült asszonyt.

A páros először december 15-én éjjel, egy petőfibányai dohányboltba tört be. Az arcukat már utcán eltakarták. Az egyikük őrködött, amíg a társa a vállával betörte az ajtót, majd az üzlet kasszájából kilopott 23 500 forintot.

Néhány nappal később, fényes nappal átautóztak Apcra, hogy pénzt szerezzenek. Hogy megtalálják az ideális áldozatot a városban kocsikáztak. Észrevettek egy idős asszonyt, aki elektromos tolószékkel haladt. A nyakán volt egy aranylánc, amit a két férfi meg akart szerezni. Az egyikük utána ment, a társa a volán mögött ülve, járó motorral várta hogy meneküljenek.

A fiatalabb férfi utolérte az asszonyt majd hátulról rátámadt. Nem tudta elsőre letépni a nyakláncot az asszony nyakáról, mert az védekezett. A támadó ezek után úgy megütötte, hogy több bordája is eltört. Az ütésektől a földre esett, a férfi így márt könnyen le tudta venni róla a láncot, ami elszakadt, de még így is értékes volt. A páros később Budapesten adta el az ékszert közel 100 ezer forintért.

Az ügyészség lopással, rablás, valamint súlyos testi sértéssel vádolja a férfiakat. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket végrehajtandó fegyházbüntetésre.