Nem akarja elítélni a magyar baloldal a Hitlert dicsérő DK-politikust

Vágólapra másolva!
Sem a Demokratikus Koalíció, sem Karácsony Gergely baloldali főpolgármester nem határolódott el László Imrétől, Újbuda DK-s polgármesterétől, aki egy testületi ülésen a náci tömeggyilkost, Adolf Hitlert dicsérte. László Imre nácizmust mentegető kísérlete beleillik abba, ahogyan korábban Karácsony Gergely nem határolódott el a zsidók listázásától. Jól látszik, hogy az amerikai és az európai radikális baloldal az elmúlt években egyre inkább antiszemitává vált. Az antiszemitává váló radikális baloldalból az ellenzéki propagandaoldal, az Index sem szeretne kimaradni, mivel pár napja egy olyan cikket írtak, aminek az volt a címe: Miért van a zsidóknak nagy orruk?
Vágólapra másolva!

A Hír TV birtokába került egy felvétel, amelyen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció XI. kerületi polgármestere, László Imre az önkormányzati ülésen azt mondta: „Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év emberének választotta." László Imre szerint Hitler Németországért tett cselekedetei elvitathatatlanok.

A DK-s polgármester jól tudja: a Time magazin – azóta is vitatott módon – 1938-ban az év emberének választotta Adolf Hitlert. Arról azonban elfelejtkezik, hogy a Harmadik Birodalom ekkorra már megmutatta a valódi arcát:

1935-ben a nürnbergi törvényekkel a nácik intézményesítették antiszemita ideológiájukat, és faji alapon diszkriminálták a zsidó származású német állampolgárokat.

1936-ban már az SS átvette a koncentrációs táborok felügyeletét, egy évre rá pedig Hitler utasította a hadsereget, hogy készüljön fel a háborúra.

1938 novemberében az úgynevezett Kristályéjszakán a László Imre által méltatott birodalmi vezető utasítására zsidóellenes pogrom söpört végig Németországon, amelynek során több tucat német zsidót megöltek, zsinagógák és üzletek százait rombolták le, gyújtották fel.

A botrányos kijelentéssel kapcsolatban megkerestük a Demokratikus Koalíciót, Karácsony Gergelyt és László Imrét is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Így próbált magyarázkodni László Imre

László Imre a közösségi oldalán egy rövid nyilatkozatot adott ki. Ebben leírta, hogy ő maga is zsidó családból származik, több családtagját meggyilkolták Auschwitzban. Éppen ezért László szerint senki sem gondolhatja, hogy Hitlert mentegeti. A polgármester ezt követően bocsánatot kért. Arról azonban nem írt, hogy botrányos kijelentését követően benyújtotta-e a lemondását.

Karácsony Gergely szerint nem nácizmus a zsidó képviselők listázása

László Imréhez hasonlóan relativizálta az antiszemitizmust Karácsony Gergely egy tavaly februári nyilatkozatában a Hír TV-ben. A baloldali főpolgármester akkor azt mondta, hogy szerinte nem nácizmus a zsidók listázása.

  • Földi-Kovács Andrea műsorvezető: Közös erkölcsi alapja van Gyöngyösi Mártonnal, aki zsidó képviselőket listázna?
  • Karácsony: Gyöngyösi Márton nem zsidózna, nem zsidózott az elmúlt időszakban.
  • Műsorvezető: Ő volt az, aki zsidó képviselőket listázna.
  • Karácsony: Nem listázná a zsidó származású embereket.
  • Műsorvezető: Korábban megtette, nem távozott a pártból. Ön azt mondta, hogy akikre korábban ezt a jelzőt használta, távoztak a pártból. Nem válaszolt még, hogy nácinak minősül-e az, aki zsidó képviselőket listázna.
  • Karácsony: Nem, ez egy nagyon rossz hagyomány, egyébként nem gondolom, hogy ez önmagában nácizmus. Rossz mondat volt.
  • Műsorvezető: Szóval nem nácizmus?
  • Karácsony: Nem.

Egyre antiszemitább a radikális baloldal

László mostani kijelentése beleillik abba a sorba, ami szerint a radikális baloldal világszerte egyre inkább antiszemitává válik. Sokat lehetett olvasni az amerikai radikális baloldali mozgalom, a BLM antiszemita megnyilvánulásairól, egyfajta európai leágazásának botrányáról még a balközép újságok is beszámoltak. Letagadhatatlan volt ugyanis. Egy korábbi párizsi szélsőbaloldali tüntetésen az Antifa-aktivisták kórusban üvöltötték, hogy "Mocskos zsidók!".

A baloldali Le Monde nemzetközi kiadása ugyan relativizálja az aljasságot (szerintük a nemzeti radikálisok megjelenése miatt voltak dühösek a tüntetők), és leírja, hogy hatszor zsidóztak, mintegy enyhítő körülményként, de még ott is megjelent mindez.

Ebbe a sorba illeszkedett az is, hogy az ellenzéki propagandaoldal, az Index - mintegy érezve a szélsőbal által diktált idők szavát - nem akart lemaradni, és kezüket az új világ ütőerén tartva (és reménykedve az új világ pénzében), a következő című cikket rakta ki, hosszú órákon át a címlapjára:

Az Index cikke Forrás: Origo

Izrael-ellenes petíciót írt alá Cseh Katalin

Pár napja a Momentum EP-képviselője is aláírta a petíciót Izrael palesztinai annektálási tervei ellen. Az aláíró politikusok szerint Európának határozottan fel kell lépnie az ügyben, hogy reagáljon a kihívásokra, megakadályozva az annektálást, megőrizve a kétállami megoldás lehetőségét.

A levél aláírói között található Annalena Baerbock, a német Zöldek társelnöke, Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi elnöke, aki személyesen is több antiszemita botrányba keveredett, egy belga és egy luxemburgi európai néppárti EP-képviselő; valamint számos más – nagyrészt baloldali, szocdem, zöld, szélsőbaloldali, kommunista politikus között – magyar részről egyedüliként Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője.

A kommunizmus alatt katonaorvos volt, Horn Gyuláék tették a Szent Imre Kórház élére

László Imre idén 74 éves. Karrierje elején különböző vidéki városokban volt katonaorvos, majd 1983-tól a honvédségnél kiképző főorvos lett. Az utóbbi pozíciót Czinege Lajos, akkori honvédelmi miniszter segítségével érte el. 1995-től a Horn-kormány alatt kinevezték a Központi Honvédkórház vezetőjévé. 2001-ben, 55 éves korában leszerelt, majd a Szent Imre Kórházat vezette, később a magánorvosi szektorban helyezkedett el.