Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat

Vágólapra másolva!
A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárt álságosnak nevezte, hogy

azok beszélnek egészségügyről, akik megbecsülés helyett elüldözték az egészségügyi dolgozókat.

A Gyurcsány- és a szocialista kormányzás alatt folyamatosak voltak a pénzelvonások, fizetős egészségügyet akartak bevezetni, kórházakat zártak be és több ezer dolgozót tettek az utcára - sorolták.

Hozzátették, a járványhelyzet alatt pedig kamuvideóval próbálták lejáratni az egészségügyi dolgozókat.
Még a jövő évi költségvetést sem voltak képesek megszavazni, ami biztosítja a járvány elleni további védekezést, és 156 milliárddal többet biztosít egészségügyre, mint idén.

A Fidesz-KDNP-kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől elvont pénzeket, országszerte megújulnak a kórházak, a szakrendelők, háziorvosi rendelők, valamint béremelési programok indultak, hogy méltó munkakörülményeket biztosítsunk az egészségügyi dolgozók számára - áll a Fidesz közleményében.