Felmentették a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól azt a férfit, akit egy 2007-es nagykanizsai gyilkossággal vádoltak és tavaly fogtak el.
Vágólapra másolva!

Még 2007 decemberében gyilkoltak meg Nagykanizsán egy 81 éves férfit.

A nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették.

Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani, ennek segítségével tavaly nyáron elfogták a gyilkossággal gyanúsított, jelenleg 44 éves férfit.

A rendszeresen italozó férfi általában ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat.

A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott. Annyira részeg lett, hogy később nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy pontosan merre járt azon az éjszakán. A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint a gyilkos, a kamra ablakán keresztül bement nyugdíjas áldozata házába, ahol

egy ollóval megpróbálta kinyitni egy lezárt ajtó lakatját,

hogy a benne lévő pénzt megszerezze.

A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit a gyilkos brutális kegyetlenséggel addig vert, amíg meg nem halt.

Forrás: police.hu

A vádlott DNS-ét az ollón találták meg.

Az ítélet indoklásakor elhangzott:

bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat.

Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat,

a rendőrségi eljárás során, az áldozat körömmintái pedig - amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján - eltűntek.

A bíró kifejtette, a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről.

Szerinte a támadó nem követhette el nyereségvágyból a gyilkosságot, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott.

Az áldozat ugyanakkor - akit rendszeresen látogattak "nem éppen törvénytisztelő személyek" - napokkal korábban panaszkodott ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott emiatt, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején.

Az ítélettel kapcsolatban az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, így az még nem jogerős.

A bíró végül hangsúlyozta,

nem az ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottat,

aki nem távozhatott szabadlábon, mert egy más jellegű ügyben is letartóztatás alatt áll.