Jakab Péternek adott válaszában Orbán Viktor úgy kezdte, köszönjük a gratulációkat. Szerinte Jakab Péter szavain nem lehet tudni, hogy sírni, vagy nevetni kellene, hiszen úgy beszél a borsodiakról, hogy az több, mint megalázó.
Amit Jakab Péter előad, az egyszerre szánalmas és nevetséges
- tette hozzá. Úgy fogalmazott, ahogy önök lebontották a kétharmadot, arról a Gyalog galopp fekete lovagja jut eszébe, egyezzünk ki döntetlenben.
Jakab Péter szerint az ellenzék a hazugságra igazsággal válaszol, a gyűlöletre összefogással. Felszólalása után a jobbikos képviselő oda akart vinni egy zsák a krumplit a miniszterelnöknek, de a kormánypárti politikusok ebben megakadályozták. Jakab István, a parlament alelnöke figyelmeztette a Jobbik frakcióvezetőjét. Orbán Viktor annyit mondott: reméli, a Jobbik fizetett a krumpliért, ha már a varrónőket nem fizették ki. Kiemelte, a Jobbik sem nyerni, sem veszíteni nem tud.
Szakács László, az MSZP képviselője azt kérte, hogy a kormány függessze fel a családok kilakoltatását és a végrehajtásokat is. Orbán Viktor közlése szerint a kormány a napokban vetett ki újabb bankadót, és gyűjtött be 50 milliárd forintot a válság kezelése érdekében.
Nemcsak a tőketörlesztést halasztottuk el, hanem a kamattörlesztést is
- mutatott rá a kormányfő. November 15-től egész télen kilakoltatási moratórium van - emelte ki.
Arató Gergely, a DK képviselője szerint terjed a járvány, de a kormány nem tesztel. Orbán Viktor válaszában elmondta, erőt kíván a betegeknek a küzdelemhez, amit most folytatnak. A több mint 904 ezer elvégzett PCR-teszt mind ingyenes volt, csak azokról a tesztekről van statisztika, amit ők rendelnek el. Az antigénteszt a PCR-teszthez hasonló megbízhatóságú, a jövőben pedig ennek a bevezetése is vélhetően meg fog indulni.
Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője arról beszélt, hogy a közszolgáltatások egyre rosszabb állapotban vannak. Válaszában a kormányfő kiemelte, a víz ügyében Magyarországnak van egy 10 éves fejlesztési terve, ezek között szerepel a teljes magyar vízellátás és a rendszer modernizációja, amit a következő években végre fognak hajtani.
Szabó Tímea felszólalását azzal kezdte, hogy gratulált Orbán Viktornak unokája megszületéséhez. Ezután az orvosok béremeléséről szóló törvényről beszélt, amely szerinte jó szándékú, de félrecsúszott. A miniszterelnök válaszában elmondta, a törvényt 100 százalékban szavazta meg a parlament, ami egy nagy politikai és lelkierő a részletszabályok kidolgozásához, mert a kormány számára is fontos, hogy milyen arányban támogatja az Országgyűlés a javaslatokat.
A két kérdés, amit ön fölvetett, csak kettő a sok kérdés közül, amelyet még szabályozni kell. Ha ön elolvassa, 16 vagy 18 olyan kiutaló szabályt talál benne, ami azt mondja, hogy abban a kérdésben még rendeletet kell alkotni. Ez érvényes egyébként a vezénylésre is. A vezénylésről mond valamit a törvény, annak keretein belül pedig majd kormányrendeletben fogjuk azokat a szempontokat is értelmezni, amiket ön mond (...)
- reagált a miniszterelnök.
Orbán Viktor Bencsik Jánosnak (független) válaszolva azt mondta, ha egy képviselőnek információja van valamilyen bűncselekményről, akkor feljelentési kötelezettsége van. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a szegénység tekintetében a mostani Magyarországot nem lehet összehasonlítani a 10 évvel ezelőtti állapottal. A minimálbéremelés nem az elitet segíti – tette hozzá.
Ez a gazdaság teljesítményének köszönhető. Azt az ambíciónkat, hogy a munkanélküliséget és a szegénységet felszámoljuk, nem adjuk fel
- tette hozzá. Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, hogy 2010-ben 73 ezer, míg most 161 ezer forint, míg a garantált bérminimum 210 ezer forint. 38 537 magyar vállalkozás exportál, ebből hazai tulajdonú több mint tízezer. Egyelőre még kevés a nemzetközi szintéren helytálló magyar tulajdonú vállalat, és eddig több mint 550 milliárd forintnyi beruházásösztönző támogatást folyósított a kabinet.
Orbán Viktor Szilágyi Györgynek (Jobbik) azt válaszolta, hogy eljön még az ideje, hogy Soros Györggyel beszél majd. A rendszerváltás idején a Fideszt támogatta Soros és Csurka is, mivel antikommunista egység volt.
A korrupció azt jelenti, hogy pénzzel befolyást vásárol, és az az ember még nem született meg, aki engem pénzért meg tud vásárolni, hogy annak alapján döntéseket hozzak
- tette hozzá. Ha olvasnák a német és angolszász sajtót, akkor látnák az ottani korrupciós ügyeket – mondta a kormányfő. Németországban éppen áll a bál a legnagyobb pénzmosási botrány miatt, ami az egyik legnagyobb bankot érinti.
Zéró tolerancia lesz a korrupcióval szemben, amíg én vagyok a miniszterelnök.
Aki megpróbálta, az a Jobbiknál kötött ki, és ettől lett a Jobbik az ország legkorruptabb pártja – mondta a kormányfő.